Kátyúkár: az alattomos veszély, amire sok autós nincs felkészülve

  • gépjármű

A téli időjárás komoly próbatétel elé állítja az autósokat. A fagy, az olvadás és a jelentős napi hőingadozás miatt az aszfalt gyorsan romlik, kátyúk pedig akár egyik napról a másikra megjelenhetnek az utakon. Nem véletlen, hogy az év első hónapjaiban ugrásszerűen megnő a kátyúkárok száma.

Mi számít kátyúkárnak?

A leggyakoribb kátyúkár a defekt, ezek egy részében a felni is megrongálódhat. Gyakran előfordul olyan eset, ahol a futómű sérül, szélsőséges esetekben pedig akár személyi sérüléssel járó baleset is lehet a kátyúba futás következménye. Utóbbi már nem néhány tízezer forintos tételt jelent, hanem milliós nagyságrendű kárt is okozhat.

Miért érdemes a casco mellé kátyúkár biztosítást kötni?

Sokan gondolják úgy, hogy a casco minden ilyen helyzetre megoldást nyújt, a valóság azonban árnyaltabb. A legtöbb casco biztosítás önrésszel működik, amely gyakran eléri vagy meghaladja a 100 ezer forintot. Mivel egy átlagos kátyúkár sokszor ennél kisebb összegből javítható, a casco ilyenkor gyakorlatilag nem jelent valódi segítséget.

Az útkezelői kártérítés buktatói

Bár lehetőség van az útkezelőtől kártérítést igényelni, az autósok ilyen formában az esetek jelentős részében nem tudják érvényesíteni kárigényeiket. A tapasztalatok szerint a bejelentett károk jelentős részét elutasítják, leggyakrabban a nem megfelelő dokumentáció miatt. Különösen nehéz dolga van annak, aki olyan útszakaszon szenved kárt, ahol az úthibára figyelmeztető tábla ki van helyezve. Ilyen esetekben a kártérítés esélye minimális.
Az útkezelők nagyjából a kátyúkárok felét térítik csak meg.

A dokumentáció itt is kulcsfontosságú

Bár a Kátyúkár biztosítás megkönnyíti a kárrendezést, a megfelelő dokumentációról ebben az esetben sem szabad megfeledkezni. A lehetőségekhez mérten fényképeket kell készíteni a kátyúról és a sérülésekről. A fotók alapján az adott útszakasznak egyértelműen beazonosíthatónak kell lennie, a sérült alkatrészeket pedig a kártérítés lezárásáig célszerű megőrizni. Fontos még a hatósági jegyzőkönyv vagy a tanúk igazolása is.

2026 február 06.

Legfrissebbek

2024 augusztus 29.
assistance, casco, műszaki hiba

Az autó váratlan leállása stresszes helyzetet okozhat, de megfelelő felkészüléssel és tudással könnyedén kezelhetjük és megelőzhetjük az ilyen problémákat.

2023 november 09.
kötelező biztosítás, kgfb, gépjármű, gépjármű biztosítás

Ebben a cikkünkben azt vesszük sorra, mi történik akkor, ha valaki érvényes kötelező biztosítás nélkül okoz balesetet. Kap-e kártérítést a károsult? Mire számíthat a károkozó? Röviden összefoglaljuk a tudnivalókat.

2023 augusztus 23.
kötelező biztosítás, kgfb, casco, casco biztosítás

Különböző okokból időnként előfordulhat, hogy egy gépjárművet az üzembentartója bizonyos időre inkább kivonna a forgalomból, mert éppen nem használja azt. Ezzel kapcsolatban azonban máris felmerül egy sor ügyintézés és tudnivaló, amiknek egy része a jármű biztosításaival kapcsolatos.