2015 december 13.

Kategória: 

  • Casco biztosítás

Kérdés: 

Elveszett az autónk egyik kulcsa, sajnos nem találjuk. A Groupama Garancia Biztosítónál teljes körű cascoval rendelkezünk. Szeretném megkérdezni, hogy ebben az esetben van-e lehetőségünk valamilyen kártérítés igényre? Köszönöm, BZ

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Ebben az esetben kártérítésre nem számíthat, a casco feltételek
szerint "Nem nyújt szolgáltatást a biztosító a lopáskárok és az
ennek következtében keletkezett egyéb károk esetében, ha a jármű
kulcsainak elvesztését követően nem gondoskodtak haladéktalanul a
zárak és a lopás elleni védelmi rendszer szakszervizben történő
átkódolásáról vagy cseréjéről, addig pedig a jármű védett helyen
történő tárolásáról; – ha nem gondoskodtak a jármű kulcsainak zárt
vagy megfelelően őrzött helyen történő tárolásáról; – ha a
biztosított vagy a szerződő nem tudott hitelt érdemlő módon
elszámolni a járműhöz tartozó összes kulccsal, a jármű forgalmi
engedélyével, illetve törzskönyvével;" Javaslom jelentse
biztosítójánál kulcsának elvesztését és egyeztessen velük a
továbbiakról!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1 - 20 / 263
Lakóautó casco
2024 április 13.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Lakóautó casco ajánlatot szeretnék kérni de a jármű típusa nem szerepel a listában.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Biztosításkötéshez keresse bizalommal munkatársainkat az alábbi elérhetőségeken keresztül >> online, telefonon vagy személyesen.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco váltás lízingelt járműnél
2024 április 11.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Címzett! A lízingelt autóra kötött casco biztosítást a lízing alatt lehet e másik cascora váltani? Köszönettel!
Válasz:
Kérdését munkatársunk hamarosan megválaszolja!
Casco
2024 április 11.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Szeretnék tanácsot kérni ! Tulajdonosa vagyok egy Abart autónak , viszont a párom az üzembetartó. Casco biztosítást szeretne kötni , de a biztosító csak a tulajdonossal tenné ezt. A régebbi , más autotipusnál nem volt gond, simán az üzembentartó ( párom ) néven volt a casco biztosítás is.Ő használta és a jelen autót is ! Akkor is a Groupama volt a biztosító , most is . Tehát létezik , hogy más által használt , hivatalos üzembentartó igazolással ,cascot csak a tulajdonos köthet ? Köszönöm válaszát !
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ahogyan kötelező biztosítást, úgy cascót is köthet a gépjárműre a tulajdonos és az üzembentartó is. Ha a biztosítójuk nem ad Önöknek díjat a gépjárműre, javasoljuk, nézzék meg casco biztosítás kalkulátorunkban >> a többi biztosító ajánlatát. Kalkulátorunkban egyszerűen össze tudják hasonlítani a díjakat, és meg is tudják kötni a kiválasztott biztosítást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

casco
2024 április 04.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
T. Szakértő! Külföldre szeretnénk utazni 2 hétre, bérelt lakóautóval. Lehet-e kötni és ha igen hol CASCO biztosítást határozott időre. Köszönöm válaszát: V. Iván
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az autókölcsönzőnél érdemes érdeklődni, valószínűleg van lehetőség náluk biztosítást kötni a bérlés idejére.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

lakóautó Casco
2024 március 06.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Külföldről behozott új lakóautóra szeretnék Casco biztosítást kötni. Kíváncsi lennék milyen ajánlatokat tudok kapni . A szerződő jogi személy lenne, a jármű Kft. tulajdonában van. Üdvözlettel, Sz. István
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Casco biztosítási kalkulátorunkban >> a gépjármű és a szerződő adatainak megadásával összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait. Ha segítséget, tanácsot igényel a biztosításkötéshez, akkor forduljon bizalommal szakértő munkatársainkhoz irodáink egyikében vagy a +36 1 999 06 20 telefonszámon.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco-kár egy káresemény
2024 február 21.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Uram! A mélygarázsomból kitolatás közben nekimentem a véletlenül csukva felejtett kapumnak és az autó hátsó lökhárító részével kilöktem azt, jobbra kormányozva az autót a bal eleje nekiütközött a kapuoszlopnak. A biztosító szerint ez nem egy káresemény. Szerintem ez az. Kérem a tanácsát! Tisztelettel: K. Béla
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Casco károknál még az is előfordulhat, hogy a kár mértéke nem éri el az önrészt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gépjármű kár
2024 január 31.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! 2023.julius elején parkoló gépjárművemben ültem amikor belemtolatott a károkozó.Kitoltottuk a kárbejelentot majd ezután másnap elvittük a gépjárművet egy autójavító műhelybe ,aki karszakakertest függetlenül és javítást is vallal teljeskörűen.Egy hét múlva szóltak hogy megvan a jogalap és vihetjük az autót javításra.Elkeszult,hazahozták,majd november 11en a biztosító küldött egy levelet,hogy a károkozó szerint nem okozhatott sérülést bizonyos helyeken (természetesen valótlant állít)ezért fotók alapján potszemle volt a biztosító szakembere által és az autójavító cégnek kiutalt 570ezer forintból fizessek vissza 289000forintot.Ez Önök szerint így jogszerű?Továbbá a mai napon kaptam egy levelet,hogy bírósági eljárás előtti felszólítás.Varom szakszerű szíves válaszukat.Üdvözlettel
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító kárképet a sérült és, ha szükséges, az okozó gépjármű sérülései, illetve a kár leírása alapján lát, és adott esetben a baleset helyszínét is vizsgálva határozza meg a jogalapot. Az, hogy mely elemek sérültek, sérülhettek a baleset során, nem az okozó dönti el, az a biztosító szakértőjének a feladata. Az okozó nem minősíthet, vélhetően a gépjárművén található sérülések alapján a biztosító tőle is kért kárleírást és ez alapján dönthetett a pótszemléről, a kártérítési összeg egy részének visszautalásáról. Bírósági eljárás során kérhet, illetve a bíró is kirendelhet független műszaki igazságügyi szakértői vizsgálatot.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco felmondása halál esetén
2024 január 30.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Hozzátartozóm meghalt, a Generali biztosítónál fel akartam mondani a cascot a halotti anyakönyvi kivonat beküldésével, de szerintük ezt csak a jogerős hagyatéki végzéssel tehetem meg. Az autót nem használja senki, a hagyatéki még hónapok, én pedig nem akarok feleslegesen fizetni. Hogyan, mire hivatkozva tudnám megszüntetni a cascot még most? Erik
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A cascot nem kötelező fizetni, a szerződést díjnemfizetéssel is meg lehet szüntetni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

casco-ra jár cserautó?
2024 január 25.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Meghibásodott az autóm. Casco biztosításom van. Már több hete szervízben van. Az assistanse szolgáltatás mindössze 3 napra biztosított csereautót. Kérdésem: A casco biztsítás biztosít csereautót? Ha igen akkor a szervízben töltött időre? Casco és casco között van különbség? Ezalatt azt értem, hogy nem mindegy, hogy melyik bitzosítónál kötöm meg a cascomat? Lehet, hogy az egyik biztosító ad csere autót a másik meg nem? Üdvözlettel: M. Péter
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A megkötött casco biztosítástól függ, hogy az tartalmaz-e csereautó szolgáltatást, ez sokszor választható kiegészítő szolgáltatás. Javasoljuk, hogy nézze meg a szerződését és a biztosítási feltételeit.
A csereautót jellemzően a javítás idejére téríti meg a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco felmondása évfordulóra
2024 január 09.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosító! 2000-ben kötöttem a casco biztosítás, azóta nem okoztam, és nekem sem okoztak kárt. Idén januárban a biztosító 30 nappal a biztosítási évforduló előtt levélben közölte minden indokolás nélkül, hogy felmondja velem a szerződést. Érthetetlen számomra, hogy ennyi év után, miért pont éppen most. Kérdésem, hogy ezt a biztosító megteheti minden indokolás nélkül? Köszönettel.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A casco biztosítási szerződést évfordulóval (az évfordulót megelőző 30 napon belül) mnindkét félnek, így a biztosítónak is joga van indoklás nélkül felmondania.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

garázskapú ráesett az autóra
2023 november 11.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, meg szeretném kérdezni, hogy ha a felhúzott garázskapum ráesett az autómra, akkor az ebből fakadó kárt a casco biztosításom fedezi?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Téríthet a casco, jelentse be a kárt a biztosítójához és a kárszakértő felméri a helyzetet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Baleset okozás céges autóval
2023 október 30.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm K. László vagyok és az érdekelne, hogy van-e idő kerete a kárfizetésnek. Két hónapja összetörtem a céges autót, kellene fizetnem de két hónapja semmi értesítés. Nem merek érdeklődni mi a helyzet ez ügyben. Válaszát előre is Köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítók a kárrendezéshez szükséges dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül kötelesek kártérítési javaslatot adni, és ennek elfogádásától számítva újabb 15 napon belül kifizetni az összeget.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco igény elhunyt esetén
2023 október 27.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Édesapám 05.22-én elhunyt. A járművével ment még be a kórházba előtte vérvételre, a gépkocsi jobb tükre megsérült, előző napokban a lökhárító is megkarcolódott. Casco-ja volt, ami csak most járt le szeptemberben. Édesapám már nem tudta bejelenteni, az én tulajdonoba egy hete került a kocsi hagyatéki végzéssel, és a lizingcégtől kapott igazolással, hogy minden rendezve van. A biztosítónak jeleztem szeptemberben hogy a továbbiakban nem kérem a casco-t, de akkor azt írták forduuljak a tulajdonos lízingcéghez. Most hogy a tulajdonomba került, újra jeleztem hogy a továbbiakban nem kérek casco-t, okt 17-ig kifizettetnek valami díjat, aztán érdekmúlással megszüntetik. A járművet megjavíttatnám, aztán eladjuk. A casco-ból nincs jogom igényelni a kárhoz hozzájárulást? 100 ezer önrész felett a biztosító fizetne, de édesapám már nem tudta bejelenteni. Köszönettel Anett Van e
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító az alábbi jogszabályra való hivatkozással elutasíthatja kárbejelentését:

A Ptk. 544. § -a alapján a biztosítási eseményt a szabályzatban, biztosítási feltételekben meghatározott időn belül be kell jelenteni a biztosítónak, meg kell adni a szükséges felvilágosításokat, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését. A biztosító kötelezettsége (kártérítés) nem áll be, amennyiben a biztosított a fenti kötelezettségeket nem teljesíti és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.

Casco biztosításoknál általában a káreseménytől számított két munkanapon belül kell jelenteni a kárt. Ha befogadja a biztosító a kárjelentést, leírása alapján két elkülönült kárról van szó, ami káronkénti önrész levonással jár.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco, kötelező
2023 október 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás
Kérdés:
Adott egy totálkaros autó, akinek a tulaja fizette már három éve a cascot és a kötelezőt. Felveheti-e a casco és a kötelező pénzt is? Ha fizette mindkét szolgáltatást évi több száz ezerért. Ezt valahol tiltja valamilyen törvény?Ezt a törvényt hol lehet olvasni? Sehol nem írnak erről.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha Ön a károsult egy balesetben, akkor a károkozó fél kötelező biztosítása fog fizetni. Ha Ön a károkozó, akkor pedig a casco biztosításra lehet a saját kárt rendezni. A kettő együtt nem működik.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kérdés
2023 október 09.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Allianz casco C6 bónuszom,biztosító váltás miatt megkapom-e az Alfánál?Köszönöm a választ előre is.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Casco bónusz tekintetében nincs egységes szabály, a biztosítók saját üzletpolitikájuk szerint alkalmazzák a hozott elért bónuszokat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lakoauto casko biztositas
2023 október 03.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Benötige eine haftpflicht versicherungs angebot und eine Casko angebot für unser 2020.12.28 Erztzulassung in deutschland und evtl 2023.10.18 in Ungarn Ford Transit 170ps 2l diesel Np. 56000Euro Bitte um baldiges angebot Köszönöm szepen kivanok Andre Stasiczek Balatongyörök
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Please contact our customer service via chat on our website.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco kárfizetés
2023 szeptember 26.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Svájci utazás alatt sajnos berepedt a szélvédőm, amiről a biztosítót tájékoztattam és a külföldi javításra engedélyt kaptam. Majd az autó leadása utáni pár email váltás után, a biztosító közölte, hogy ők csak a magyarországi javítási díjjal számolnak és azt is fogják nekem kifizetni. Hiába körülbelül kétszer annyi a tényleges javítási díj. Fogadjam el az ajánlott összeget vagy a teljes javítási díjat kellene, hogy fizessék? Köszönöm válaszukat
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel nem ismerjük a biztosítása feltételeit, ezért érdemben nem tudunk erre a kérdésre válaszolni. A biztosítási feltételekben szerepelnie kell, hogy van-e limit az ilyen jellegű károk kifizetésére, illetve alkalmaz-e önrészt a biztosító.
Ha jogtalannak érzi a biztosító által felajánlott összeget, akkor fellebbezésre is van lehetősége a biztosítónál.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Időszakos Casco
2023 augusztus 23.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Időszakos, csak 1 hétre szóló autóbiztosítást szeretnék kötni Magyarországon belüli utazáshoz. Van-e ilyen lehetőség?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Létezik határozott idejű casco, azonban nem minden esetben adnak a biztosítók ajánlatot. Casco biztosítás kalkulátorunkban jelölje be a határozott idejű casco pontot és az adatok megadása után meg tudja nézni, hogy van-e olyan biztosító, aki adna ajánlatot.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Külföldi rendszámú autók
2023 július 22.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím, Külföldről fogunk augusztusban hazaköltözni. 3 külföldi rendszámú autónk van (svájci) a férjem nevén. Van rá lehetőség hogy ezekre az autókra a meglévő rendszámmal.kössenek casco és kgfb biztosítást. Ha igen akkor milyen feltételekkel?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Magyarországon gépjármű biztosítás csak Magyarországon forgalomba helyezett gépjárműre köthető.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Slusszkulcs ellopása
2023 június 17.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Kifizeti a biztosító a kulcs pótlását?Ellopták a táskámat és benne volt a slusszkulcsom
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mindenképp jelentse be a lopást a biztosítójánál.

Oldalak