Mit tehetek, ha jégkáros lett az autóm?
Nem minden esetben lehet megúszni a károkat, de a felkészülteket kárpótolja a megfelelő biztosítás.
Az autósok egyik legrosszabb rémálmát hozhatják a nyári záporok sötét fellegei, amikor a lehulló csapadék nem víz, hanem jég formájában érkezik. Sokféle praktikával próbálkoznak megvédeni a karosszéria állapotát a tulajdonosok, de lehetetlen felkészülni minden helyzetre.
Hogyan működik a biztosítás jégkár esetén?
Ha már megtörtént a baj, nincs más hátra, mint az elszenvedett kár csökkentését mérsékleni, arra pedig a gépjármű biztosítók CASCO szolgáltatásait lehet igénybe venni. Persze azt is csak akkor, ha volt annyira felkészült az autótulajdonos, hogy köt ilyen jellegű biztosítást (ráadásul nem mindegyik CASCO terjed ki az elemi károkra).
Bár a biztosításból befolyt összeg aligha fedezi az autók piaci értékét, így újra cserélni sem lehet ebből a pénzből, de akadnak módszerek, amivel menthetőek. A jégkáros autók javítására különféle technikák vannak, jó esetben akár hibátlan állapotra képesek visszahozni az autó karosszériájának felületét, de megeshet, hogy komoly értékvesztést szenved a jármű, sőt akár gazdasági totálkár is lehet a vége.
Mit mond a biztosítási szakértő?
A megkérdeztük Németh Pétert, a CLB független biztosítási alkusz online és offline értékesítésének kommunikációs igazgatóját, hogy milyen trendek jellemzőek a hazai gépjármű-tulajdonosok biztosítás típusaira. Elmondása szerint a hazai utakon nagyjából 5,5 millió rendszámos jármű közlekedik, amiből körülbelül 4 millió személygépkocsi, amelyek kevesebb mint negyede rendelkezik CASCO biztosítással.
Az alacsony CASCO biztosítási arány talán nem is annyira meglepő, ha figyelembe vesszük a magyarországi gépjárművek 14,7 éves átlagos korát, hiszen az idős autók esetében közel sem tűnik logikusnak az évi 80-100 ezer forintos biztosítási díj. Bár az is igaz, hogy az átlagos korban lévő autó állapottól és típustól függően még lehet érdemes a a KGFB-n felüli biztosításra, ezt nagyon kevesen gondolják így. Jellemző ez a hozzáállás a magyar autósok szervizelési szokásainál is, mert többségében akkor viszik javíttatni az autót, amikor már használhatatlanul meghibásodott.
Lízingelt autók esetében kötelező CASCO biztosítást kötni, de jellemzően itt sem a felkészültség a szempont, hanem az ár. Az esetek többségében “mini” vagy “fapados” biztosításokat kötnek, ami az önhibából fakadó közúti balesetek és az autólopások kárrendezésére elegendő. Összességében elmondható, hogy a Magyarországon forgalomban lévő autók alig 15-20%-a rendelkezik olyan teljes körű biztosítással, ami elfogadható kárpótlást nyújt jégkár esetén is.
Pedig az efféle sérülésekre kiterjedő biztosítások létjogosultsága egyre nő, mert a nyári időszak heves zivatarai egyre gyakrabban jégveréssel érkeznek. Németh Péter azt is elmondta, hogy több ezer jégkáros bejelentés érkezik a jégesővel párosult nagyobb viharok után, azonban az autósok többsége hoppon marad a nem megfelelően széles körű CASCO biztosítás hiányában.
Ha már bekövetkezett a baj, menteni kell ami menthetőt és lehetőleg menedéket kell keresni, mert mint megtudtuk, maga a kármentés is része a kárrendezésnek. A helyszínről és a sérült gépjárműről lehetőleg azonnal fényképeket kell készíteni, ezt követően kell felkeresni a biztosítót és leírni a kártörténetet, ami mellé csatolni kell a helyszíni képeket, vagy a megkérdezett alkusz esetében magát a közvetítőt, aki segít a kárbejelentésnél.
Ha a bejelentés megtörtént, a biztosító kárszakértője egyeztet időpontot a tulajdonossal, amikor is a szakember személyesen felméri a kár mértékét. A biztosító ezt követően előzetes kalkulációt végez, azonban sok esetben akkora mértékű a jégkár, hogy helyből gazdasági totálkárra veszik az autót. Sok esetben kellemetlen helyzetet eredményezhet, ha GTK-ra kerül a jármű, hiszen a sérült autó biztosítók által kalkulált használt értéke nem feltétlen kedvező. Az első szemle után kell megkeresni egy jégkárral foglalkozó műhelyt, ahol a szakemberek felmérik az autó állapotát, majd megállapítják a pontos javítási költséget, amit az elemi kárra vonatkozó CASCO biztosítás alapján fizet a biztosító.
Horpadás javítása
Komróczki Sándortól, a Profi Egyengető Centrum Hálózata Kft. (PECH) budapesti, kifejezetten jégkáros autók horpadás mentesítésével foglalkozó szerviz vezetőjétől megtudtuk, hogy bár az utóbbi pár évben jellemzően elkerülték Magyarországot az nagy területeket szőnyegbombázó jégesők, lokálisan azért kisebb-nagyobb károk eddig is voltak.
Az elmúlt hetek időjárása viszont kifejezetten nagy problémát okozott, ami miatt több száz autó javításával kell foglalkozni jelenleg. A szakember szerint milliárdos károk keletkeztek a hazai autóállományban, mert magánszemélyek autóin kívül hatalmas telephelykárok is vannak. A gondok apróbb hibáktól az egész autót érintő drága javításokig terjednek, de az sem kizárt, hogy egyszerűen nem lehet helyrehozni a jármű karosszériáját. A javítási folyamatot lassítja, hogy komoly munkaerőhiányban van a szakma, ezért a megnövekedett kereslet hosszú várakozási időt is eredményez.
Fontos a türelem ilyenkor, hiszen az autó működését nem befolyásolják a többnyire esztétikai sérülések,a kapkodás pedig olyan javítóhoz vezethet, ahol újabb kárt tehetnek az autóban. Talán sokan nem tudják, de a megkérdezett szakember elárulta, hogy kifejezetten rossz döntés újrafényezéssel javítani a horpadásokat. A horpadt lemez anyagában lévő feszültség miatt máshogy viselkedik a hőingadozás és rezgések hatására, így a hibátlan fényezés érdekében feltöltött apró horpadások idővel ledobhatják magukról a szép, új fényezést.
A munkaerőhiány hígítja a szakmát, ezért abban sem lehet biztos a károsult, hogy a márkaszervizekben elvégzett javítás jól sikerül. A laikus, de elemi kárra kiterjedő CASCO-val rendelkező autótulajdonosnak szemfülesnek kell lennie, mert a megnövekedett káresetek miatt leterheltek a biztosító társaságok is, akik olykor alap kárfelvétel helyett azonnal a szakszervízbe küldik kliensüket, akik a szemlével rögtön az ajánlatot is megküldik.
Logikusnak tűnik megspórolni az előzetes szemlét, de nem biztos, hogy jól jár vele az ügyfél. Sok esetben megkezdik a javítás előkészítését, amivel nem is volna gond, de pont az említett szakemberhiány miatt szakszerűtlen az előkészítés, így ha a tulaj időben úgy dönt, hogy más szervizbe vinné az autót, újabb egyezkedés kezdődik a biztosítóval. Következik az újabb szemle, új árajánlatot kell készíteni, vívni kell a biztosítóval és talán még az előkészítés nyomait is el kell tüntetni.
Ilyen nyom például a sérüléseket jelölő alkoholos filccel vagy krétával összefirkált felület, mert fényezésben a nem megfelelő íróeszköz bizony olyan nyomot hagy, amit igen nehéz eltüntetni. Ugyanezt a hibát vétik el sok esetben, ha mégis a biztosító szakemberei szemléznek, ráadásul az alapkár felvétele után rendszerint irreálisan alacsony készpénzes ajánlatot ad a biztosító.
A szerviz horpadás-mentesítési technológiájának köszönhetően a sérült autók elemeit nem feltétlenül cserélik és fényezni sem szükséges. Hideg és melegragasztó, kihúzókalapács és speciális acélpálcák a műhely elsődleges szerszámai, de a hibák felderítéséhez elengedhetetlen a speciális megvilágítás is. Az acélpálcák segítségével belülről történik a javítás, amivel a legtökéletesebb eredményt lehet elérni, de nem minden esetben hozzáférhető az egyengetni szánt felület. A hideg- és melegragasztós megoldásokkal a kevésbé hozzáférhető felületek javítását végzik, valamint nagyobb horpadások kiemeléséhez használják ezt a módszert.
Milyen ára lehet a jégkár javításának?
A javítási költségek horpadásonként néhány ezer forinttól a csillagos égik terjedhetnek attól függően, hogy mennyi és milyen sérülés van az autón. A tulajdonosok ezzel a módszerrel mégis olcsóbb és gyorsabb megoldást kapnak, mintha teljes elemek cseréjével és fenyézésével történne a javítás, másrészt eladásnál sem kell rettegni az autónepper festékmérőjétől, hiszen a karosszéria minden elemén gyári értékek maradnak. A horpadásjavítás menetéről részletes tájékoztatóval szolgál a jégkár javító weboldala.
A felkészülés a legfontosabb, tehát érdemes előrelátóan mérlegelni, hogy megéri a CASCO az autóra, amiből az elemi kárra is kiterjedőt kell megkötni. A javítás megkezdése előtt mindenképpen tájékozódni kell arról, hogy milyen referenciákkal rendelkezik a szakember, aki elvégzi a javítást, hiszen egy rosszul megjavított esztétikai sérülésnek semmi értelme nincs.
forrás: alapjarat.hu
CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók casco ajánlatait gépjárművére és kösse meg a kiválasztott biztosítást néhány perc alatt:
Casco kalkulátor >>
Biztosítás fajta:
- Gépjármű biztosítás
- Casco biztosítás
A riasztó kárérték dacára sem kötnek biztosítást a motorosok
A finanszírozott motorkerékpárokat leszámítva alig kötnek cascót a motortulajdonosok az Aegon Biztosító tapasztalatai szerint.
Az Aegon az MTI-hez eljuttatott közleményében ugyanakkor rámutat: miközben egy autós káreseményre - átlagosan - 300 ezer forintot fizet a cascót vállaló biztosító, addig az átlagos motoros casco kár ennek a duplája.
Az Aegon tapasztalatait alátámasztják a MABISZ adatai is: a múlt évben 799 ezer járműre kötöttek a tulajdonosaik casco biztosítást, míg a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások száma 4 millió 76 ezer darab volt. A számokból kitűnik, hogy minden ötödik járműhöz tartozik casco biztosítás, de ezek szinte kizárólag személyautók.
Annak ellenére, hogy a motoros károk nagysága duplája az autósoknak, a biztosítási díj olcsóbb a motorkerékpárokra. A személyautó éves casco átlagdíja 103 ezer forint volt tavaly, a motorkerékpároké viszont nem érte el a 90 ezer forintot.
A tavasszal több biztosító is megjelent a piacon új motorkerékpár cascóval. Ezek jellemzője az, hogy a díj alkalmazkodik a használathoz. Az Aegon például a téli hónapokban csökkentett díjat kér, viszont akkor is vállalja a lopáskárt, amikor a motor a garázsban áll.
Forrás: Stop.hu
Díjat csökkent a benzinár
A magas benzinárnak annyi haszna van, hogy a csökken az autók futásteljesítménye, kisebb a forgalom, kevesebb a baleset, olcsóbb a casco díja.
A várakozások szerint idén tovább csökken a casco biztosítások ára. A piac szűkülése okozta erősödő verseny mellett a díjak mérséklését segítik a magas üzemanyagárak is. Az autósok ritkábban ülnek a volán mögé: a Magyar Ásványolaj Szövetség statisztikája szerint idén januárban például ötödével kevesebb benzin fogyott, mint a két évvel korábbi azonos időszakban. A biztosítók árképzésében jelentős tényező a kárstatisztika alakulása, márpedig az utóbbi években a számok folyamatosan javultak részben a közúti közlekedésben bevezetett objektív felelősség, illetve a benzinárak folyamatos emelkedése miatt. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) adatai szerint tavaly a biztosítók összesen 53 milliárd forintot fizettek ki a casco szerződésekkel kapcsolatos károkra, közel tíz százalékkal kevesebbet, mint 2008-ban.
Az üzemanyagárak emelkedése jelentősen csökkenti a gépjárművek éves futásteljesítményét, s a flottával rendelkező cégek is fokozott figyelemmel kísérik és szigorúan szabályozzák a gépjárművek használatát. Mindezek együttesen valóban a kárkifizetés és a kárgyakoriság csökkenését okozzák – mondja Papp Lászlóné, az Aegon Magyarország gépjármű-biztosítási üzletág igazgatója. Így gondolja ezt Jákfalvi Zoltán is. A Generali-Providencia gépjárműbiztosítási osztályának vezetője szerint azonban, bár ez igaz a cascóra is, tapasztalataik szerint ez az összefüggés inkább a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál (kgfb) mutatkozik meg jobban. Ez a különbség vélhetően annak tudható be, hogy akinek a pénztárcája megengedi a casco biztosítást, kevésbé érzékeny a benzinár emelkedésére – tette hozzá.
Kissé másként látja a kérdést Tóth István. Az Union igazgatósági tagja szerint az tény, hogy a magasabb benzinár miatt az emberek jobban meggondolják, mikor ülnek autóba, ezáltal a megtett utaskilométerek száma is csökken. Ez mérsékli a balesetek esélyét, így a kárstatisztikákra kismértékű pozitív hatást gyakorol, s így díjcsökkenést eredményez. Ugyanakkor az új autók és alkatrészeik ára infláció körüli mértékben növekedett, ezért összességében magasabb összegű kifizetésekkel kell kalkulálni a jövőben. A díjak azonban ettől függetlenül tovább csökkennek – tette hozzá.
Elméletileg emelheti a szervizkiadásokat a japán természeti katasztrófa is. A szigetországban több autógyár, illetve autóipari beszállító még mindig nem tud azzal a kapacitással termelni, mint a földrengés előtt, s ez ellátási gondokat okoz az európai üzemekben is. Az Aegon Magyarországnál ezzel kapcsolatban elmondták: a japán földrengés hatását már érzékelik a gépjárműjavítók, de áremelkedést biztosítói oldalról még nem tapasztaltak. A díjak csökkenésében ráadásul az alkatrészárak alakulása csak részben játszik szerepet, a verseny erősödése, a különféle részcascók megjelenése mind befolyásolják a piaci díjak alakulását – fogalmaztak.
Forrás: Népszabadság Online
Magas szintű biztosítás, alacsonyabb áron
Az utóbbi időszakban jelentősen estek a casco-díjak, így egyre szélesebb ügyfélkörnek éri meg megkötni a cascót vagy átkötni a jelenlegi szerződését ugyanazokkal a feltételekkel, de kedvezőbb díjon.
Az új autó eladások drasztikus visszaesése és a biztosítók kiélezett versenye a piacon azt eredményezte, hogy a biztosítók minden egyes ügyfélért megharcolnak. Ez példátlan mértékű árcsökkenést jelent a piacon. Ez abban nyilvánul meg, hogy a tavalyi 100-120 ezer forintos átlagdíjak helyett ma az ügyfelek átlagosan 70 ezer forintos éves casco díjak mellett tudnak szerződést kötni. A vidéki ügyfelekre hatványozottan érvényes, hiszen ők akár 50 ezer forint alatt is kaphatnak ajánlatot egy átlagos autóra teljes körű casco éves díjért.
Ezen a díjszinten egy öt-hat évnél fiatalabb autó esetében már mindenképpen érdemes elgondolkodni, hogy autójára teljes körű cascót kössön az ember, mert ezzel védheti autóját a törés, lopás és nem mellékesen az egyre sűrűbben elforduló elemi károkkal szemben. További ösztönzést jelent, hogy a biztosítók jelentős része nem számol fel plusz díjat egyes extrákra, például a metálfényezésre, az audio berendezésekre, klímára, stb.
Fontos fejlemény az előző évekhez képes, hogy megfigyelhető a tarifálás egyszerűsödése. Ez abban nyilvánul meg, hogy az előző évekhez képest nem kell az eurotax alapján kiválasztanunk az autónk pontos típusát felszereltségnek megfelelően, hanem elég, ha tudjuk a márkát és a típust. Az eurotax alapú gépjármű meghatározás a legtöbb ügyfélnek nehézséget jelentett, ez korábban nagyfokú bizonytalanságot okozott az internetes kötéseknél (vajon jól soroltam be az autómat?). Ha autót vásárolunk, érdemes elgondolkodni, hogy a cascót annál a biztosítónál kössük meg, amelynél a kötelező biztosítást is. Így egy biztosító ajánlatát fogadjuk el, ennek pedig több előnye is lehet: kedvezményekhez juthatunk, illetve kárrendezésnél is komoly könnyebbséget jelent, ha együtt van a casco és a kötelező biztosítás.
Viharkár az autókban: százmilliókat fizettek a cacso terhére is a biztosítók
Alig 1300 gépjármű után fizettek kártérítést a biztosítók a május–júniusi viharok után. A kifizetett összeg azonban ehhez képest nem volt alacsony: mintegy 580 millió forintot tett ki.
A legtöbb kártérítést az autós biztosítások területén piacvezető Allianznak kellett teljesítenie. A biztosító klienseinek a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a viharok mintegy 274 millió forintnyi kárt okoztak, az árvíz pedig 53 milliónyit. A társaság eddig már 100 milliót fizetett ki a viharokban megsérült autók tulajdonosainak, de még legalább ugyanekkora összegről várja a beérkező számlákat – közölte lapunkkal Varga Béla, a cég kárszakmai és kárfelvételi igazgatója.
A második legtöbb kárigényt a Generalinál jelentették be, a Mabisz adatai szerint ezek összege június végére megközelítette a 160 millió forintot, és Zsombori Levente, a cég kárrendezési divíziójának a vezetője is úgy nyilatkozott lapunknak, hogy ezeket a károkat kifizették. A bronzérmes a kárkifizetések terén az Uniqa lett mintegy 75 millió forintnyi igénnyel. A többi biztosítónál mindössze néhány, esetleg néhány tízmillió forintra tehető a károk összege.
Forrás: Vg.hu
Új utakon jutna előbbre a casco
A díjak további csökkenésére számítanak a biztosítók – Nagyobb figyelmet kapnak a használt autók
Az újautó-értékesítés jelentős visszaesése miatt a biztosítók új konstrukcióban és módszerekkel igyekeznek eladni cascotermékeiket. Az eddiginél nagyobb figyelmet kap az év végi kötelezőkampány és a használt járművek piaca is.
A magyarországi újautó-piac jelentős visszaesése stratégiájuk átgondolására késztette a cascoértékesítéssel foglalkozó biztosítókat. Míg korábban elsősorban ez a szegmens növelte az állományokat (a járművek döntő többségét valamilyen fi nanszírozási konstrukcióban vásárolták, a hitelezők pedig megkövetelték a biztosítást), a válság okozta keresletcsökkenés miatt a cégek erre most nem építhetnek. Az idei első fél évben alig harmadannyi új autót adtak el idehaza, mint a két évvel korábbi azonos időszakban, ráadásul a vevők között a korábbi többszörösére nőtt a tisztán önerőből vásárlók aránya. Ennek eredményeként év közben a biztosítók – főleg a jelentősebb szereplők – a már megszűnő cascóikat sem tudják darabszámban pótolni új szerzéseikkel (ez alól csak egy-két szereplő jelent kivételt). – A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a szerződésszám tavaly 60 ezerrel csökkent, az idei első negyedévben pedig újabb két százalékkal fogyott az állomány, amely éves szinten nyolcszázalékos esést vetít előre – mondta lapunknak Papp Lászlóné, az Aegon Magyarország gépjármű-biztosítási üzletágának igazgatója.
Az állománydíjat nézve még rosszabb a helyzet: a csökkenés mértéke a darabszám másfélszerese, vagyis az első három hónapban három százalékkal zsugorodott, amely idén 12 százalékos zuhanást jelenthet. (A díjbevétel az idei első negyedévben már alig haladta meg a 24 milliárdot, míg egy évvel korábban még 26 milliárd felett volt.) A szerződésszámnál nagyobb arányú bevételcsökkenés oka az, hogy a biztosítók igyekeznek fenntartani állományukat, és ennek érdekében mérséklik díjaikat. A folyamat persze nem most indult, az elmúlt években nagyjából 40 százalékkal csökkentek a díjak, ám míg például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításban (kgfb) már nincs hová mérsékelni az árakat, a cascóban még maradt mozgástér. Az Aegon számításai szerint egy casco újrakötésével az ügyfelek jellemzően kétszer-háromszor akkora megtakarítást érhetnek el, mint a kgfb esetében, ami éves szinten 15–30 ezer forintot jelenthet.
– Az újautó-piac visszaesése és a díjak csökkenése hosszabb távon átrendezheti a piacot, az árak mérséklése azonban – a statisztikák szerint – önmagában nem elég a kereslet felpezsdítéséhez – véli Csikós Dá niel. A Genertel vezérigazgatója szerint a megoldást a két termék, a casco és a kgfb összehangolása jelenti, és egy biztosításként, komplex csomagként kell kezelni árban és szolgáltatásban egyaránt. – Tapasztalataink szerint az autósok egyre nagyobb hányada köt cascót is kötelezője mellé, ha gépjármű-biztosítási csomagja díját egyszerűen és gyorsan kiszámíthatja, valamint közös kötés esetén nemcsak a kgfb-kampányban, hanem akár év közben is kedvezményt, illetve teljes körű szolgáltatást kap – fogalmazott. Az év végi kötelezőváltási időszakot persze a biztosítók eddig is igyekeztek felhasználni arra, hogy egyéb termékeiket is eladják, a cascók többségét azonban eddig év közben tudták értékesíteni azoknak, akik új autót vettek. Mivel ez a piac nagyot esett, így felértékelődött az év végi kampány. A Genertelnél például tavaly év végén háromszor annyian váltottak cascót, mint egy évvel korábban.
Forrás: Nol.hu
A casco-piacnak is jót tett a kampány
Az online kalkulátorok tovább erősítik a versenyt
Az idei kötelező kampányban a korábbiaknál intenzívebb érdeklődés övezi a casco biztosításokat is. A CLB Független Biztosítási Alkusz által üzemeltetett biztositastipp.hu internetes oldalon a tarifálók csaknem tizede használja ki azt a tényt, hogy az átkötési időszak nemcsak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb), hanem a casco piacon is jelentős díjcsökkenést hozott. A biztositastipp.hu-n novemberben átlagosan 64 ezer forintos éves díjon köthettek cascot az autósok, ami mintegy 15 százalékkal alacsonyabb, mint az évközben elérhető átlagos netes tarifa.
Sok extrával lehet a legtöbbet spórolni
„A kötelezőváltás miatt óriási az alkuszi oldalak látogatottsága, így az árverseny nemcsak a kgfb, hanem a casco szegmensben is fokozottan érvényesül.”- mondta el Bravik Attila, a CLB ügyvezető-helyettese. A biztositastipp.hu tapasztalatai szerint ráadásul az idén nemcsak az alapdíjban versenyeznek a biztosítók, hanem abban is, hogy az egyébként jelentős többletdíjjal járó extrafelszereltségek közül ki biztosít többet díjmentesen. „A fent említett kampányidőszaki casco díjcsökkenés szinte minden autó- és ügyfélszegmensre igaz, és annál jelentősebb, minél több extrafelszereltség van az autóban. Van olyan biztosító, aki az összes gyárilag beépített extrafelszereltség esetében díjmentességet adott az év végéig casco szerződés kötésének esetére, így a gazdagon felszerelt autók tulajdonosai tudnak most a legtöbbet spórolni, de a szerényebb kivitelű autósoknak is bőven megéri számolni.”
Példaszámítás: 40 éves budapesti férfi; közepes motorral rendelkező Skoda Fabia;
10százalék/100e Ft. önrész; extrák: elektroakusztika, metálfény, és könnyűfém felni
A legkedvezőbb casco-díj 2009 októberében: 68 ezer forint/év
2009 november-decemberében: 53 ezer forint/év
Forrás: biztositastipp.hu
Olcsóbb lehet a komplex gépjármű-biztosítás
A kötelező díjából együttkötési kedvezményt (vagyis ha ugyanott cascót is köt az ügyfél a kgfb mellé) ad a legtöbb biztosító az autósoknak. Az idei kampányban ilyenek az Aegon, az MKB Biztosító, az Uniqa, míg év közben az Allianz.. E kedvezmény mértéke széles határok között mozog. Van, ahol mindössze hat százalékot kaphat a két terméket együtt megvásároló autós, máshol a kedvezmény maximuma 30 százalék is lehet. (A mérték többek között a lakóhelytől és a kortól is függ.) „Akciós cascóra többségében a finanszírozott autók esetében váltanak, az üzemben tartók feltételezhetően ezzel is kompenzálni próbálják a közelmúltban megugrott törlesztőrészleteket.” – magyarázza Bravik Attila.
Jóval kevesebben (például Allianz, Genertel) és kevésbé nagyvonalúan kínálják a biztosítók együttkötés esetén a casco kedvezményt, de így is előfordulhat, hogy az autós további 10 százalékkal lenyomhatja casco díját akkor, ha kötelezője mellé casco-t is köt. ugyanahhoz a biztosítótársasághoz.
Ügyfélbarát kalkuláció mindkét termékre
A casco biztosítások iránti érdeklődést az is generálta, hogy eddig még soha nem volt annyira egyszerű casco díjat számolni egy gépjárműre, mint az idei kampányban. A biztositastipp.hu például a kötelező biztosítás 2010-es díjának kiszámolásához szükséges néhány adat beírása után automatikusan az akciós casco díjakat is megmutatja az autósnak. Az extrafelszereltségek széleskörű díjmentessé válása miatt nem kell az autó típusának, és pontos felszereltségének listázásával külön időt tölteni, hiszen az akciós casco díjaihoz ebben az esetben a kötelezős paraméterek is elegendőek.
Már csak néhány nap maradt a váltásra
A jelenlegi kötelező biztosítás felmondását december 1-jéig kell eljuttatni a jelenlegi biztosítóhoz. „A CLB Független Biztosítási Alkusznál felkészültünk az utolsó rohamra: faxon, valamint e-mailen még kedden is fogadjuk a felmondásra feljogosító nyilatkozatokat. Ennek ellenére nem ajánljuk senkinek, hogy ezt a lépést a legutolsó pillanatra hagyja – mondta Bravik Attila, a CLB ügyvezető-helyettese – Ennek ellenére aki még nem lépett, annak még maradt egy teljes hétvégéje arra, hogy mérlegelje, milyen biztosítást, hol, milyen áron kíván megkötni autójára a 2010-es évre.”
A válság miatt nő a kereslet a biztosítások iránt
Nőtt a kereslet a kockázati életbiztosítások iránt a válság miatt, ezért a francia April csoport magyar képviselete új, casco-szerű termékkel jelenik meg a piacon - közölte az MTI-vel François Maresquier, a biztosításközvetítő April CEE Development Kft. vezérigazgatója.
A kft. vette át az ACE munkanélküliségi biztosítással rendelkező ügyfeleit, miután az beszüntette a jövedelemkiesés-biztosítás termékének értékesítését és 2010. január 1-ére felmondta a meglévő szerződéseit. Így jelenleg az April az egyetlen cég, amely önálló munkanélküliségi biztosítást kínál a magyar piacon.
A társaság saját biztosítási módozatokat dolgoz ki, a kockázatot pedig egy biztosító vállalja. A terméket is az April értékesíti, és végzi az azzal kapcsolatos adminisztratív munkát. A munkanélküliség biztosítás kockázatviselője a francia AXA biztosító.
A hagyományos kockázati életbiztosítást - amely akkor szolgáltat, ha a biztosított meghal - általában 10 évre, vagy hosszabb időre kötik. Kivétel a hitelfedezeti életbiztosítás, amely a hitel futamidejével egyezik. Az April új termékét azonban egy évre kínálja, a futamidő pedig évről-évre meghosszabbítható, és évente változtatható a biztosítási összeg is. Miután a biztosított a cég saját, illetve a partner alkuszok honlapján nyilatkozik egészségi állapotáról és a kért biztosítási összegről, azonnal megtudja, hogy biztosított lehet-e, illetve milyen díjon. A biztosítás akár 10 perc alatt megköthető. Egy, a 30-as éveiben járó személy 10 millió forintos összegre havi kétezer forint alatt köthet biztosítást.
A biztosítás kockázatát az Axeria Prévoyance biztosító magyar fióktelepe vállalja.
Az 1988-ban Lyonban alapított April Csoport 20 év alatt az első helyet érte el a francia biztosítási piacon. A csoportot 70 társaság alkotja, 3.500 alkalmazottja van és összesen három millió biztosított ügyféllel rendelkezik több, mint 30 országban. A 2008-as forgalma 736 millió euró volt, a nettó haszon pedig 61 millió eurót tett ki. A biztosítás minden ágazatában tevékenykedik, de fő területe az egészség-, illetve a személybiztosítás. Az April CEE Development az April csoport képviselete Magyarországon, amelyet 2007 végén alapítottak, és amely a csoport termékei mellett, saját, egyedi megoldásait is kínálja a magyar piacon.
Forrás: Népszava.hu
Mit tehet, ha kátyú rongálta meg az autóját?
A kátyú okozta kárért a közút fenntartója felel elsődlegesen, aki a kocsija casco biztosítására akarja megjavíttatni a kárát, gyakran szembesül azzal, hogy a javítási költség nem éri el az önrészt.
A fagyok az idén is megviselték az úthálózatot, így szaporodnak a kátyúk. Az úthibákból keletkezett károkért a közút fenntartója felel, ezért minden esetben az illetékes szervhez kell fordulni elsődlegesen a kárbejelentéssel. Ez legtöbbször a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, illetve a városi vagy kerületi közterület felügyeletet jelenti - áll a közleményben.
Amennyiben a károsult a saját casco biztosításának terhére szeretné rendezni a kárt - például azért, mert nem bizonyítható egyértelműen a káresemény oka - akkor a saját biztosítója felé a szokásos módokon kell bejelenteni az eseményt. Minden kátyú okozta káreseménynél nagyon fontos a pontos dokumentáció, hiszen a későbbiekben a károsultnak kell bebizonyítania, hogy a kár ott és úgy következett be, ahogy azt bejelenti. Ezért minden esetben készíteni kell a kátyúról, annak úton való elhelyezkedéséről és az autóról is fényképet, amit már a legtöbb mobiltelefonnal is meg lehet tenni.
A legtöbb káresemény a könnyűfém felnik töréséből keletkezik, de nagyon gyakori a gumiabroncs sérülése és a lengéscsillapító rongálódása is. A casco kárrendezésnél gyakori, hogy a kár nem éri el az önrészt.
Forrás: Stop.hu
Százmilliós károkat okozhatott a hó – a társasházaknak luxus a biztosítás
Százmilliós kárt is okozhatott az autókban a tetőkről lezúduló hó az elmúlt hetekben – derül ki a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. gyorselemzéséből. A cég szerint a fővárosi házak legalább negyede baleset-és életveszélyes, ha olvadásról van szó, ennek ellenére többségüknek biztosításuk sincs. Legalábbis nem olyan, amely garantálná, hogy a tetőről lezúduló hó okozta kárt megtérítse.
A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. gyorselemzése szerint hetente több száz tulajdonos jelentkezik biztosítójánál: épületről lecsúszott hó, jég vagy vakolatdarab rongálta meg az autóját. Az anyagi kár esetenként néhány tízezertől több százezer, de akár millió közeli is lehet.
A józan ész azt diktálná, hogy az ilyen balesetekre fizet az érintett épületek biztosítója, a bökkenő csupán az, hogy a társasházak többsége nem költ ilyen „luxusra”.
Az ilyen típusú balesetektől nemcsak télen, hanem egész évben tartani kell – hívják fel a figyelmet a szakértők-, különösen a látványosan pusztuló épületek közelében. A rozzant, gyakran lepusztult házakról ugyanis bármikor a nyakába kaphat a gyanútlan járókelő egy tetemes darab vakolatot, méteres ereszcsatornát, erkélykorlátot vagy stukkót. Ugyanezek a veszélyek az utcán parkoló autókat is jelentősen megrongálhatják, a ház biztosításának híján pedig csak a Cascóban lehet bízni.
A legdurvább casco kár! 130 milliót fizetett a biztosító
A luxusautókkal foglalkozó kereskedők a legtöbb esetben csak vonakodva adják ki tesztvezetésre a méregdrága sportautókat. El lehet képzelni, hogy mit érezhetett az a brit kolléga, aki odaadta egy próbaútra a kereskedés gyöngyszemét, egy Pagani Zonda S sportkocsit, de a tesztvezetés balesettel végződött.
Aberdden mellett egy érdeklődő összetörte a luxusautót a próbaút során. Szerencsére a tulajdonos rendelkezett casco biztosítással, így a javítási költségeket kifizette a biztosító.
A számla végösszege - amely tartalmazta a törött autó modenai gyárba történő szállítását is - elérte a 445 ezer fontot, ami átszámítva 130 millió forintnak felel meg. Aki úgy véli, hogy egyszerűbb lett volna gazdasági totálkárosnak nyilvánítani a törött járművet, annak leírjuk, hogy az autó kárkori értéke 750 ezer font, azaz 220 millió forint volt.
Az Aviva Biztosító brit szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy ez a valaha volt legmagasabb összegű kárkifizetés, amit egy személyautó javítására átutaltak."
A biztosítási kárigényt a tesztvezető nyújtotta be, akire nagy valószínűséggel átterhelte a már megfizetett biztosítási díjat a tulajdonos. Azt azonban nehéz pontosan megállapítani, hogy az újjá varázsolt Pagani Zonda S mennyit veszített a balesettel az értékéből egy hasonló korú, de sérülésmentes modellhez képest.
Forrás: Pénzcentrum.hu

