Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
Édesapám 2011 októberében meghalt én fizettem tovább a casco biztosítását (én vagyok az üzembentartó) több mint másfél évig, mivel a hagyatéki tárgyalás elhúzódott, gondoltam végzés nélkül úgy sem tudok semmit intézni. 2013 márciusában tudomásomra jutott(biztosító munkatársával beszéltem), hogy fölöslegesen fizetem, hiszen nem az én nevemen van, így ha bármi történik úgy sem kapok kártérítést. Ekkor bementem a halotti anyakönyvi kivonattal és felmondtam a szerződést. Mondta a hölgy, hogy visszajár a halál időpontjától számítva a befizetett díj, csak a hagyatéki végzés kell hozzá. Most kaptuk meg, így visszamentem, hogy én vagyok az örökös és szeretném visszakapni a pénzemet, írattak velem egy levelet, ugyancsak 1 év jár vissza (másfél év helyett), kb. 2 hét múlva utalják. Erre kaptam tőlük egy levelet:
"Ptk323: A kötelezett halálával a szerződés nem szűnik meg, kivéve ha csak személyesen teljesíthető szolgáltatásra irányult.
Ptk548: Vagyonbiztosítási szerződést csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt, vagy az aki a szerződést érdekelt személy javára köti meg.
Ptk598: Az ember halálával hagyatéka, mint egész száll az örökösre (öröklés)
A fenti jogszabályhelyek alapján vagyonbiztosítási szerződés a szerződő halálával nem szűnik meg, hanem az a biztosított vagyontárgyat megszerző örökös személyében folytatódik tovább, mivel a hagyaték részeként megszerezte a szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket, másrészt a biztosított vagyontárgy tulajdonát, annak megóvási érdekével együtt. Ugyan ezt támasztja alá, hogy a szerződő elhunytát követően, a biztosított gépjármű megóvásának szándékával a szerződést díjfizetéssel hatályba tartotta. A szerződés csak bejelentéssel, illetve a bejelentéskori díjrendezettséggel szüntethető meg, díj nem jár vissza."
Szeretném megkérdezni, hogy tudok-e ez ellen valamit tenni vagy jogosak a biztosító érvei?
Válaszát előre is köszönöm!
Zsuzsanna
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosító érvei ebben az esetben jogosak, sajnos a megfelelő eljárás ebben az esetben az lett volna, ha a tulajdonos halálakor a casco szerződést felmondják és az autót a hagyatéki tárgyalás lezártáig és az új tulajdonos megnevezéséig nem használják. Ebben az esetben a köztes időszakra a biztosító a szolgáltatást nyújtotta, így annak díjára jogosult.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 221 - 240 / 265Tisztelt Kérdező!
Javaslom, ne csak a bónusz folytonossága miatt tartsa életben casco biztosítását, egyébként az elért bónuszt az előző casco megszűnését követő két éven belül viheti át azonos kategóriájú gépjárműre, azonos kockázatkörön belül. Tehát személygépjárműről személygépjárműre, lopás cascóról lopás cascóra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárfelvétel során a szakértő állapítja meg, hogy elég egy kulcsot rendelnie, vagy a teljes zárgarnitúrát kell cserélnie. Csak márkakereskedőnél kezdeményezheti kárának rendezését, a számlán szereplő összeg 10%-át kell önrész címén fizetnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A megadott adatok alapján sajnos nem kezelünk szerződést rendszerünkben az említett gépjárműre, javasoljuk, forduljon közvetlenül a biztosítóhoz.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amíg a biztosító nem zárja le a kárügyet, addig javaslom fizesse a törlesztőrészleteket. Az autó a nyomozati időszak alatt elő is kerülhet, ha nem, a biztosító először is a hitelezőjével fog elszámolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási díjat legkésőbb az esedékesség első napján előre kell kifizetni, a türelmi idő a díj esedékességétől számított 30 nap, amit a biztosító díjfelszólító levelében még 30 nappal kitolhat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ilyen esetben az elévülési idő 5 év, az utolsó értesítéstől számítva. Ha erről az elmaradásról az utóbbi években nem kapott tájékoztatást, akkor ezt a díjat már nem kérheti a biztosító. Javasoljuk, egyeztessen biztosítójával az ehhez az összeghez kapcsolódó díjértesítőkkel kapcsolatban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A Dekra szakértője felveszi a kárt, jegyzőkönyvet készít, amit elküld a biztosítójának.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ma már csak egy-két biztosító ad ajánlatot casco biztosításra bérautóra, azt is akár 50%-os felárral, a lopáskockázat kizárásával.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Útitárs casco továbbra is köthető.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket, kérem regisztráljon http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjen pótszemlét biztosítójától, amit a fentiekben írt, azzal indokolja, a szerviznek nincs hatásköre, csak a biztosító szakértője állapíthatja meg, hogy a motor hibája összefügg-e balesetével.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jogos, teheti és kötelessége is a biztosítónak a helyszíni szemle, ha a kárleírás alapján nem azonosíthatóak egyértelműen a történtek. A biztosítónak minden vagyoni kárnál vizsgálnia kell a felelősséget, például ha az útfenntartók mulasztásából történt a balesete, akkor a biztosító regresszál, behajtja rajtuk az Önnek kifizetett kártérítési összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Casco biztosításnál a kárral kapcsolatos utolsó irat beérkeztétől számított 1 év az elévülés, biztosítója helyes tájékoztatást adott.

Az általános casco biztosítási feltételek szerint a szállítás és tárolási költségek biztosítónként limitáltak, általában a legközelebbi, lehetőleg szakszervizig térítik az ezzel kapcsolatos költségeket. Csereautót sem tudnak az általános casco feltételek, vélhetően egyedi biztosítást kötött, javaslom olvassa el figyelmesen az általános feltételeken túl a záradékokban rögzített külön feltételeket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az érdekmúlással történő törlés nem jár jogvesztéssel, az addig megszerzett bónuszát nem veszíti el.

A casco biztosítás megkötéséhez nem szükséges a törzskönyv megléte, egyetlen szempont van, ha Önnek teljesen mindegy milyen minőségben (tulajdonos, bérlő, kölcsönbe vevő) érdekében áll nevezett tulajdontárgy megóvása, védelme, akkor köthet és kössön is rá biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási feltételek taxatíve határozzák meg a súlyos gondatlanságot, az Ön által leírtak alapján nincs kizáró ok, a biztosító nem utasíthatja el a kár rendezését. Amennyiben segítségre van szüksége, kérem regisztráljon a http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Azzal, hogy a forgalmit az autójában hagyta, a biztosító a lopáskárral kapcsolatban közrehatást fog megállapítani, ezért a teljes kárt nem, általában annak 80%-át téríti, vagy a százalékos önrész kétszeresét vonja le.