2014 február 20.

Kategória: 

  • Casco biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Címzett!
Sajnos 2 koccanásom volt 3 nap alatt,amit 2 kárszámon rögzítettek a Casco biztosítómnál.A szemlét végző szakember ketté vette a kárt,mert ugyanott volt a sérülés mindkét esetben.Én elfogadtam a számla nélküli javítás összegét mindkét kárszámra,de a javíttatás után a biztosító módosította az összegeket az Én káromra mindenféle értesítés nélkül .Köszönettel

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Ebben az esetben kérje közvetlenül biztosítója magyarázatát a módosításra, ami ellen jogorvoslattal élhet, illetve végső esetben panaszt is tehet a biztosítók felügyeleti szervénél (MNB). Az egyezséges kárrendezések esetében azonban legtöbbször a biztosítóval való közvetlen megegyezés szokott eredményre vezetni. Javaslom, kezdje mindenképpen ezzel.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 221 - 240 / 265
Kata
2014 november 10.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Szeretném segítségét kérni a következő témában. Jelenleg van egy casco biztosításom az Allianznál lopáskárra. Jövő évtől lehet nem szeretném újrakötni már ezt a casco biztosítást. Viszont a jövőben lehet veszünk egy másik autót, amire nagy valószínűséggel fogunk teljes körű cascot kötni. Bár az is lehet, hogy arra is csak lopás cascot kötünk. A most biztosított autóm egy suzuki swift 2008-as. A leendő autó pedig egy renault scenic 2011-es. Amit nem tudok eldönteni, hogy felmondjam-e a jelenlegi cascomat, vagy érdemes megtartani csak azért, hogy tovább tudjam vinni a casco bonusz fokozatot a következő autóra. Jelenlegi bónusz: C7. Ebben tudna nekem segíteni, hogy mikor tudom tovább vinni a casco bonuszt? Akkor továbbvihetem, ha jelenlegi cascom csak lopás kárra szól, a jövőbeni pedig teljes körű lenne? És akkor ha a jövőben is csak lopásra szólna? Vagy az „új” autónál mindenképpen újraindul a bónusz fokozat? Mire érdemes még odafigyelni? A cascom évfordulója február 1-én lesz. Ilyen esetben elég egyszerűen nem befizetni az újonnan kapott csekkeket? Január 31-ig már fizetve van a díj. Ha megszűnik ez a cascom, akkor meddig tudom átvinni a bonusz fokozatot másik autóra? Sajnos a vásárlás időpontját még nem tudom. Előre is köszönöm segítségét! Tisztelettel: Kata
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javaslom, ne csak a bónusz folytonossága miatt tartsa életben casco biztosítását, egyébként az elért bónuszt az előző casco megszűnését követő két éven belül viheti át azonos kategóriájú gépjárműre, azonos kockázatkörön belül. Tehát személygépjárműről személygépjárműre, lopás cascóról lopás cascóra.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Sebes János
2014 november 08.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Az autó egyik kulcsa elveszett. Az Allianz-al kötött Casco szerződésben, 50.000 ft, önrész/ 10 % szerepel.Ebben az esetben az Allianz Biztosító hogyan téríti a kárt? A számlával igazolt összeg önrészen felüli részét, vagy a 10%-ot fizet? Elegendő a hivatalos márkakereskedéstől pótkulcsot rendelni, vagy teljes zárcsere szükséges? Üdvözlettel: Sebes János
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kárfelvétel során a szakértő állapítja meg, hogy elég egy kulcsot rendelnie, vagy a teljes zárgarnitúrát kell cserélnie. Csak márkakereskedőnél kezdeményezheti kárának rendezését, a számlán szereplő összeg 10%-át kell önrész címén fizetnie.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Hajnal Zsolt
2014 november 03.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
T.Cím! Szeretném kérdezni, hogy kártörténeti igazolást ki tudnának-e adni számomra? 2008-ban finanszírozta meg a Lombard Lízing az autómat, hálisten a múlt hónapban rendezni tudtam velük az utolsó részletet is, eddig nem is érdekelt, hogy hol van casco biztosításom (állítólag volt hozzá), most levelükben megtudtam, hogy Önöknél volt.Ez 2014.10.05-ével megszünt. Az előbb regisztráltam Önöknél, de ez ügyben nem jutottam előrébb online. Utánna tudna nézni? KIA CEED -- LJE046 -- 2008.10.05 ->2014.10.05 köszönettel Hajnal Zsolt 7342 Mágocs, Béke u 22 hajnalzsolt1@t-online.hu 0630-5185611
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A megadott adatok alapján sajnos nem kezelünk szerződést rendszerünkben az említett gépjárműre, javasoljuk, forduljon közvetlenül a biztosítóhoz.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kováts Árpád
2014 október 29.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Lopással kapcsolatos kérdésem volna. Az autómat reggelre elvitték a fiam háza elől, ugyanis ő használta azon a héten. Teljes körű cascoval rendelkezem az Uniqa-nál. Rendőrség kint volt már reggel, de határozat még nincs. Sajnos az autó hiteles. Azt az információt kaptam, hogy elég sokáig elhúzódhat a nyomozás stb. A törlesztőrészleteket addíg fizetnem kell? Személyesen nem voltam még a bankban (Lombard) csak a káreseményt jelentettem be. Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amíg a biztosító nem zárja le a kárügyet, addig javaslom fizesse a törlesztőrészleteket. Az autó a nyomozati időszak alatt elő is kerülhet, ha nem, a biztosító először is a hitelezőjével fog elszámolni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Richter Ildikó
2014 október 18.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
T. Cím, Éves Casco-nál mennyi a türelmi idő a következő évi befizetéséig? Azaz, ha 2014.10.19. a forduló nap, akkor meddig kell legkésőbb befizetnem a díjat, hogy káreset esetén az fedezve legyen? Köszönettel, Ildikó
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítási díjat legkésőbb az esedékesség első napján előre kell kifizetni, a türelmi idő a díj esedékességétől számított 30 nap, amit a biztosító díjfelszólító levelében még 30 nappal kitolhat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Becz István
2014 október 15.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! A családunk tulajdonában van egy személygépkocsi amire a vásárlásakor kötöttünk Casco biztosítást, ez 2004-ben volt. Ezt minden hónapban rendszeresen be is fizettük, soha nem volt gond. Kb. 1 hónappal ezelőtt levélben értesítettek (nem volt év, hónap megjelölve) , hogy van egy elmaradásunk, ami egy későbbi telefonos beszélgetés során kiderült, hogy 2011.januári. A biztosítónak elküldtük a 2010-es, és 2011-es összes befizetett csekket (nem volt elmaradás). Erre most kaptunk egy levelet a biztosítótól,hogy 2006-ban nem lett egy befizetve. Minden évben a biztosító kiküldött egy értesítést, hogy abban az évben minden be volt fizetve, és nincs elmaradás. Ennek ellenére hogyan lehet az, hogy mégis követel ráadásul 8 évvel ezelőttit, amit valószínűleg nem tudunk bizonyítani. Mit lehet ilyenkor tenni, nincs pl.olyan hogy elévülési idő? Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Becz István
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ilyen esetben az elévülési idő 5 év, az utolsó értesítéstől számítva. Ha erről az elmaradásról az utóbbi években nem kapott tájékoztatást, akkor ezt a díjat már nem kérheti a biztosító. Javasoljuk, egyeztessen biztosítójával az ehhez az összeghez kapcsolódó díjértesítőkkel kapcsolatban.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Pálinkás Ferenc
2014 október 11.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm!Német Tajcasco biztositásom van és ütköztem egy vaddisznóval Szerbiában.Semmi jegyzökönyv nem készült mert az állat tovább ment.Nekem a jobb hátso ajtóm behorpadt.A kár 2570 euro melyet egy független szakértö készitett.Most a biztositóm ki küld egy személy a DEKRÁTÓL.Mi várható ezek után,mire számithatok Ön szerint?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A Dekra szakértője felveszi a kárt, jegyzőkönyvet készít, amit elküld a biztosítójának.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Erzsi
2014 október 07.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Kedves CLB! Bérlek egy autót köthetek e rá casco biztosítást? Köszönöm válaszát. Üd
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ma már csak egy-két biztosító ad ajánlatot casco biztosításra bérautóra, azt is akár 50%-os felárral, a lopáskockázat kizárásával.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Csiba László
2014 szeptember 19.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Az AEGON-nál köthető-e még Útitárs casco biztosítás. Ha nem köthető miért nem?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Útitárs casco továbbra is köthető.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ildikó
2014 szeptember 09.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Uram! Problémánk eléggé egyedi: jelenleg 8 hónapos terhes kismama vagyok. Férjemnek fuvarozási vállalkozása van.Van egy Nissan Navara 2006-os terepjárónk, élő casco biztosítással a Generalinal, sőt több autónk biztosítása is náluk van, semmi elmaradásunk nincs. 1 hónapja szörnyű kárunk történt: a terepjáró platóján volt az egyik teherautó pótkerék felnivel együtt, hogy ha valamelyik autónk defektet kap, akkor mivel én nem vagyok abban az állapotban, csak kocsiba ülök és tudom vinni a sofőröknek. A pótkereket, előtte javítani vittem, mert a felni engedett. Le volt engedve teljesen a gumi. ÉN hazavittem a kocsival a kereket, bent tettem vettem a dolgom a házban, mikor egy óriási robbanást hallottam: a kerék érthetetlen oknál fogva felrobbant, lelőtte a plató doboztól kezdve az oldalig mindent. Éppen nem totálkáros lett a kocsi. Kint volt kárszakértő, 1,5-1,6M Ft körüli kárt írt össze. Fel is ajánlottak számla nélkül 600.000Ft-ot, de nem fogadtuk el, hiszen abból lehetetlen megcsináltatni a kocsit. Erre 1 hét után jött a telefon hívás, hogy elutasították a kárt, mert nem tartozik bele a casco körébe. Hozzáteszem Komplett biztosításunk volt. Mit tehetünk? Ilyet tehet a biztosító, hogy először felajánl, aztán meg elutasít? Akkor először bele tartozik a biztosítás körébe az eset, később már nem? Kérnénk valami tanácsot. Köszönettel: I.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket, kérem regisztráljon http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Czuczor Péter
2014 szeptember 04.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Kedves CLB Szakértő! Áprilisban volt egy káreseményem egy Ford Fusion típusú gépjárművel, melynek során elölről ütköztem egy másik gépjárművel. Pár héten belül javításra került az autó és minden külsérelmi nyom meg lett javítva. Jeleztem a szerviznél (azonban ez karosszéria szerviz volt elsősorban), hogy a motor nem megszokott hangokat ad ki, olyanokat amik előtte nem jelentkeztek. Abban állapodtunk meg, hogy ha továbbra is problémát okoz vagy erősödik jelentkezem. Azóta ezen hangok erősödtek a motorból, és már nem tudom figyelmen kívül hagyni ezt a problémát, mivel nem vagyok tájékozott a témában így a hangok eredetét nem tudom megítélni. Ha most pár héten belül elviszem szervizbe egy teljes átvizsgálásra, és bebizonyosodik, hogy az ütközés hatására történt az elváltozás, akkor össze lehet kötni a pár hónappal ezelőtt történt káreseménnyel? Tudom érvényesíteni jogos kárigényemet? És számíthatok kártérítésre? Gyors válaszát előre is hálásan köszönöm. Üdv., Cz. Péter
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérjen pótszemlét biztosítójától, amit a fentiekben írt, azzal indokolja, a szerviznek nincs hatásköre, csak a biztosító szakértője állapíthatja meg, hogy a motor hibája összefügg-e balesetével.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tóth György
2014 szeptember 03.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő..esetem a köv,egy egyenes utszakaszon haladtam szakadó esőben egy sáros részen megcsusztam oszlopnak mentem utánna árokba.A helyzinról elvitt az auto mentő.személyi sérülés egyéb kár nem voltbejeletettem azonnal 2 nap mulva felvette a kárszakértő nem volt semmi gond.z után azonban kb 1 hét mulva jött egy másik szakértő szakadó esőben azt mondta helyszint akar rekonstruálni stb,mondtam 1 hete szakad az eső stb ok nem lényeg.kérdés jogos e ez és mit akarnak ezzel elérni nekem több szemtanum és az automentősök is igazolták az állitásom,miért nem egy év mulva találták ezt ki nevetséges és aljas huzásssal próbálkoznak ugy érzem egyébként a helyszinen megtalálták a sérülés nyomokat igazolva esetem.kérem véleményét .köszönettel..gyuri.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Jogos, teheti és kötelessége is a biztosítónak a helyszíni szemle, ha a kárleírás alapján nem azonosíthatóak egyértelműen a történtek. A biztosítónak minden vagyoni kárnál vizsgálnia kell a felelősséget, például ha az útfenntartók mulasztásából történt a balesete, akkor a biztosító regresszál, behajtja rajtuk az Önnek kifizetett kártérítési összeget.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gyula
2014 augusztus 29.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Vagyis ha sumákol a bitósító akkor lehet-e elévülés?Vagy arról, hogy nem fizet nekem kell-e tájékoztatnia?Azzal, hogy felmérte a kárt és fedezet rendben szerintem tartozást ismert el ami 5 év .
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Casco biztosításnál a kárral kapcsolatos utolsó irat beérkeztétől számított 1 év az elévülés, biztosítója helyes tájékoztatást adott.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gyula
2014 augusztus 29.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő Úr ! A következőben szeretném segítségét kérni.2010.08hó-ban kárfelvételi jegyzőkönyvet vettek fel cascos kárrendezésnél hitellel terhelt autómra.A forgalmi engedélyben semmilyen korlátozás nem szerepelt én voltam a tulaj a biztosító mégis kérte a hozzájáruló nyilatkozatot a javításhoz . Hitelezőm nem adta vagy súlyos terhet jelentett volna nekem amit ezzel öszefüggésben kért így elmaradt.Azóta gépjárművem ki van fizetve és időközben 2013.0hó-ban meg is kaptam az igazolást .Gépjárművem eladtam.Ma eszembe jutott a ki nem fizetett kártérítés ami szerintem még jogos lehetne?Ma beszéltem a biztósítóval aki az egy év elévűlésre hivatkozott.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Casco biztosításnál a kárral kapcsolatos utolsó irat beérkeztétől számított 1 év az elévülés, biztosítója helyes tájékoztatást adott.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Artúr
2014 augusztus 23.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Véleményét szeretném kérni a következő esettel kapcsolatban: Teljes körű casco biztosítást kötöttem személyautóra. Az autó meghibásodott, biztosítón keresztül kértem autómentést, meg is történt a mentés. Az autó nem a legközelebbi, biztosító által megszabott helyre lett szállítva, ezért pótdíjat kellett fizetnem. Ez érthető is, viszont csereautót nem kaptam, mivel nem a megszabott helyre volt szállítva az autó. Kérdésem, hogy helyesen járt-e el a biztosító? Bosszantó, hogy évekig fizettem a cascot (nem kis összeget) ilyen esetek megoldására, és mikor tényleg szükségem volt segítségre, akkor nem azt kaptam amiért fizettem. Kiderült, hogy ha magam hívók autómentőt fele árba került volna az egész. 100 km távolságért, amit oda-vissza kellett megfizetnem +50 ezer forintot fizettem az ingyenesnek mondott 30 ezren felül. Üdvözlettel: Artúr
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az általános casco biztosítási feltételek szerint a szállítás és tárolási költségek biztosítónként limitáltak, általában a legközelebbi, lehetőleg szakszervizig térítik az ezzel kapcsolatos költségeket. Csereautót sem tudnak az általános casco feltételek, vélhetően egyedi biztosítást kötött, javaslom olvassa el figyelmesen az általános feltételeken túl a záradékokban rögzített külön feltételeket.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Havasi Martin
2014 augusztus 11.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Elfelejtettem megírni, hogy finanszírozott gépjárműről van szó...
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az érdekmúlással történő törlés nem jár jogvesztéssel, az addig megszerzett bónuszát nem veszíti el.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Havasi Martin
2014 augusztus 11.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Kérdésem az lenne, hogy sajnos lekéstem a casco évfordulóm, de mindenképpen váltanék! Ha érdekmúlásra hivatkozom, mukodhet a dolog "legálisan"? Köszönettel :Martin
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az érdekmúlással történő törlés nem jár jogvesztéssel, az addig megszerzett bónuszát nem veszíti el.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Burunyi Pálné
2014 július 28.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő, Lízingbe beépített Casco biztosításom volt, melynek hatálya a lízing letelte. A lízing 2014.06.02-án letelt és azóta nem kaptam meg a törzskönyvet (postai késés). A törzskönyv nélkül viszont nincs lehetőségem új Casco biztosítást kötni. Felhívtam az ügyfélszolgálatot és megnyugtattak, hogy a törzskönyvet már postázták. Mindazonáltal felmerülnek bennem a következő kérdések: Lehet, hogy adminisztratív okok miatt akár hónapokra megfosztanak több ezer hasonló cipőben járó embert a biztosítás lehetőségétől ?! Lehetséges, hogy itt egy joghézag áll fenn? Válaszát köszönöm: Burunyi Pálné Kecskemét, Kikelet u.25. )
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A casco biztosítás megkötéséhez nem szükséges a törzskönyv megléte, egyetlen szempont van, ha Önnek teljesen mindegy milyen minőségben (tulajdonos, bérlő, kölcsönbe vevő) érdekében áll nevezett tulajdontárgy megóvása, védelme, akkor köthet és kössön is rá biztosítást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Sliz Krisztián
2014 július 23.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
A következő esemény történ. Hajnalban haladtam haza az autómmal, álmos voltam és behunytam a szemem 3 másodpercre, sajnos pont kanyarban történt és nekimentem egy villanyoszlopnak. Az autót a kárfelmérő totálkárosra vette. Az union biztosítónál van a cascónk. A biztosító elutasította a kárigényünket ugyanis súlyos gondatlanságból keletkezett a kár ezért ez kizáró ok, de a szerződésünkben nincs ilyen kizáró ok. Fellebbezni fogunk, de ennek ellenére érdeklődnék hogy mit lehet még tenni? esetleg jogos a biztosító tényállása? Előre is köszönöm. Üdv.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítási feltételek taxatíve határozzák meg a súlyos gondatlanságot, az Ön által leírtak alapján nincs kizáró ok, a biztosító nem utasíthatja el a kár rendezését. Amennyiben segítségre van szüksége, kérem regisztráljon a http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Judit
2014 július 16.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Uram! 2014.07.hó-ban ellopták az autónkat,sajnos a forgalmi benne volt.Érvényes cascónk van.Mire számíthatunk fog e fizetni a signál biztosító?Mint utólag olvastam a signál biztosító oldalán hogy ha hitelt nem érdemlő módon nem tudom bemutatni a 2 kulcsot,forgalmit és a törzskönyvet,nem köteles fizetni.Mit tegyek?mire számoljak?Mit mondjak miért volt benne?Nagyon el vagyok keseredve.Figyelmét köszönöm. üdv:Judit
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Azzal, hogy a forgalmit az autójában hagyta, a biztosító a lopáskárral kapcsolatban közrehatást fog megállapítani, ezért a teljes kárt nem, általában annak 80%-át téríti, vagy a százalékos önrész kétszeresét vonja le.

Oldalak