2014 február 20.

Kategória: 

  • Casco biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Címzett!
Sajnos 2 koccanásom volt 3 nap alatt,amit 2 kárszámon rögzítettek a Casco biztosítómnál.A szemlét végző szakember ketté vette a kárt,mert ugyanott volt a sérülés mindkét esetben.Én elfogadtam a számla nélküli javítás összegét mindkét kárszámra,de a javíttatás után a biztosító módosította az összegeket az Én káromra mindenféle értesítés nélkül .Köszönettel

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

Ebben az esetben kérje közvetlenül biztosítója magyarázatát a módosításra, ami ellen jogorvoslattal élhet, illetve végső esetben panaszt is tehet a biztosítók felügyeleti szervénél (MNB). Az egyezséges kárrendezések esetében azonban legtöbbször a biztosítóval való közvetlen megegyezés szokott eredményre vezetni. Javaslom, kezdje mindenképpen ezzel.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 101 - 120 / 259
Érdeklödés
2020 április 18.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Valaki nekem tolatott egy parkolóban,nem tudom ki. Fizet nekem a casco vagy csak az ön rész feletti kár esetén? Köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Cascos kárnál a biztosító levonja a biztosítási szerződésben rögzített önrészt a kártérítési összegből.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

casco kárrendezés
2020 április 17.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Van egy komoly problémám. 2019.03.23-án "baleseteztem", én voltam a károkozó. Előző este leparkoltam az autót, közben elkezdtem beszélgetni egy arra járó ismerőssel, és sajnos úgy zártam le az autót hogy nem rögzítettem. Se kézifék, se sebességben hagyás. Nagyon enyhén lejtős helyen álltam, egészen másnapig bírta. Amikor elindult, sajnos belement egy másik parkoló autóba, amin behorpadt a bal első sárvédő és az első ajtó. Volt helyszínelés, rendőrség, fotók, és egy 10 ezres bírság. Sokáig nem történ semmi, már majdnem el is felejtettük az egészet. Több mint 7 hónap múlva, egy 2019.11.05-én kelt levélben kért a károsult biztosítója (Groupama) adategyeztetésre, aminek eleget tettem. A következő levelet 2020.03.18-án kaptam, fizetési felszólítást, Mivel az én biztosítóm (Union) szerint erre a felelősségbiztosítás nem nyújt fedezetet. A károsult biztosítója casco biztosítási szerződés alapján megtérítette a kárt, Ezt követeli most rajtam a biztosító. Az önrész levonása után majdnem 800 ezer forintot. Már az összeg is felháborító. Elég valószínűtlen, hogy egy horpadt sárvédő és ajtó önrésszel együtt majdnem 1 millió forint lenne egy 11 éves Audi A4-en. És egyébként is, mi történt több mint 7 hónapig? Ha jól tudom, a casco kár bejelentése max. 2 nap, a KGFB max. 30 nap. Kettő kérdésem lenne. A biztosítóm (UNION) jogosan tagadta meg a kifizetést? A másik pedig, hogy Groupama követelheti rajtam a kifizetett casco kárrendezést, úgy, hogy valószínűleg a bejelentési határidő sem volt betartva? És egyébként sem vagyok hajlandó bemondásra kifizetni 800 ezer forintot. Én max. 2-300 ezer forintra gondolnám a kárt,de abba már belefér a teljesen új alkatrész (sárvédő, ajtó) + fényezés is. Hogyan tudnám megállapíttani a valós kárt?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A jelenlegi bírói gyakorlat szerint a már nem kellően rögzített gépjárművek által okozott károkat is rendeznie kell a biztosítóknak. Személyiségi jogokat nem sértve korlátozott lehetősége van betekinteni a károsult káraktájába az, hogy a kárügy mikor kerül lezárásra, független a kárbejelentés időpontjától. Vélhetően maga a kárbejelentés a törvényben, illetve a casco biztosítási feltételekben meghatározott határidőn belül történt, egyébként nem lenne kárügy.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco biztosítás
2020 április 09.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
A tavalyi év során a gépkocsink casco biztosítására biztosítót váltottam, ez 2019.augusztusában történt egy alkuszok keresztül. A bónuszom az előző biztosítómnál C9 volt, balesetem azóta sem volt. Kb. 2 hete kaptam egy levelet a jelenlegi biztosítótól, hogy fizessek be 67.000 forintot, mert én nem igazoltam a bónuszom ezért ezzel az összeggel tartozom. Próbáltam összeszedni a régebbi casco biztosítása imát de nem sok sikerrel, mivel 2003 óta van cascom, de már az ötödik autón. Egyszerűen képtelen vagyok a casco bónuszt igazolni. Egy biztosítós ismerősünk pedig úgy informált, hogy ezt a biztosító is megteheti, nem az én feladatom. Egyébként sem értem, hogy 8 hónap elteltével, hogyan követelheti rajtam ezt az összeget és miért nem az alkusszal egyezkednek. Kérem ügyekben szíves segítségét! Tisztelettel: P.-L. Zsuzsanna
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Elég, ha csak az utolsó, a jelenlegi biztosítását megelőző casco biztosításának bónuszigazolását, kötvényét küldi el biztosítójának.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Vadkár biztosítás kiegészítő
2020 március 31.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Tavalyi évben a netrisk oldalon keresztül kötöttem egy casco-t kiegészítő vadkár biztosítást az egyik társaságnál. A gépjármű évjárata 1999. A biztosítás azonban nem köthető 15 évnél régebbi gépjárműre azonban a netrisk alkuszon ez simán keresztül ment sajnos. A probléma akkor tűnt fel mikor láttam a kötvényben, hogy átírták az évjáratot későbbire (2003). Mivel nem szeretnék ebből problémát felhívtam a biztosítót hogy töröljük e a biztosítást. Azt ajánlották hogy mivel nem én hibáztam a kötésnél, záradékba beírják a helyes évjáratot (meg is történt) és így kivételesen kockázatot vállalnak a régebbi autóra is. Szerencsére károm még nem volt de azt hallottam mástól, hogy ez így nem működhet, esetleges kártérítésnél ez számukra kiskapu lehet a kifizetésnél. Kérném a véleményét eme speciális esethez. Köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérdésre választ a biztosítását közvetítő alkusza, illetve biztosítója tud adni, javaslom ezt írásban tegye meg és a válaszokat is írásban kérje.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Dupla kárbejelentés
2020 március 27.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! 3 hónapos gépjárművemet baleset során gazdasági totálkárosra törték. A balesetben vétlen voltam. A kárrendezést a baleset napján bejelentettem a CASCO biztosítómhoz, mivel nem szeretném megvárni a rendőségi határozat megérkezését, majd utólag a CASCO biztosítóm rendezi a károkozó KGFB biztosítójával. Elkövettem azt a hibát, hogy a balesetet követő nap estéjén bejelentettem kárigényemet a károkozó biztosítójánál is. Másnap kaptam is egy értesítést, hogy a kárszakértő majd egyeztet velem időpontot. Küldtek még egy adatlapot is, amit nem küldtem vissza. Mai napon értesültem, hogy a CASCO kárfelmérés megtörtént, ez rendben is van. A KGFB online felületén értesültem, hogy ők is elvégezték a szemlét, csak nem hívtak, nem értesítettek. Mi ilyenkor a teendő? A CASCO-ra szeretném a kár rendezését lefolytatni. Nem értem miért tartottta meg a szemlét a KGFB, mikor a rendőrség még nem is határozott az ügyfelük vétkességéről. Köszönöm a segítséget!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Jogában áll és rendezheti előzetesen cascora kárát, ha így dönt, erősítse meg biztosítójánál, egyben jelezze ezt az okozó felelősségbiztosítója felé is. Kárbejelentése alapján az okozó felelősség biztosítójának a kárt fel kellett vennie, viszont azzal, hogy a kárbejelentőt (adatlapot) nem töltötte ki, a rendőrségi határozattól függetlenül, jogalapot a biztosító a kártalanításhoz nem tud megállapítani.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

casco éves díj emelkedése
2020 március 18.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! A gépjárművemben kárt okozott egy bobcat, amely nem rendelkezett biztosítással, így az én casco biztosításomra lenne most megcsináltatva a sérülés. (rendőr nem volt helyszínelni, egyéb okok miatt erre nem került sor). Kérdésem, hogy ha jelenleg C01 a bónusz besorolásom, és kb. 85.000 Ft az éves díjam, akkor ennek a kárnak a casco-ra történő elszámolása esetén kb. milyen nagyságrendű díjnövekedés várható? Meghatározható ez nagyjából, hogy +10%, vagy +50%? A szakszervíz a javítás díját 400-500 ezer forintra teszi. Köszönöm a választ.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító cascos károknál is vizsgálja a felelősséget és, ha a kárbejelentésből, a kárképből egyértelműen látszik, hogy a balesetet egy idegen harmadik személy okozta, aki azonosítható, behajthatja a kifizetett kártérítést. Javaslom, kérjen írásban az okozótól egy károkozói nyilatkozatot, ami alapján a biztosítója elindíthatja kártérítési összegének behajtását, ha ez sikerül, casco bónusza marad és a díja sem emelkedik ezért. Évfordulóval, az azt megelőző 60 és 30 nap között, amikor megkapja index értesítőjét érdemes tarifáló oldalunkon tájékozódnia, ha talál optimálisabb biztosítást a meglévőnél, mindent intézünk automatikusan.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kgfb-ra bejelentett kárt lehet e utólag CASCO-ra is bejelenteni
2020 március 03.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Teljeskörű Suzuki CASCO+-val (Allianz) rendelkező féléves, sérülésmentes autóval amiben csak 4500km volt, vétlen félként részese voltam egy közúti balesetnek. A baleseti bejelentőn feltüntettük, hogy a kocsi rendelkezett CASCO-val is, de a Suzuki kereskedés által javasolt javítóműhely tanácsára első körben nem a CASCO (Allianz) biztosítómhoz, hanem a károkozó kgfb (K&H) biztosítójához lett bejelentve a kár. Annak ellenére, hogy az autóban nem nyílt légzsák, csak az egyik oldali első-hátsó ajtók, sárvédők, lökhárítók és jobb első futómű valamint kerék sérült, az autót gazdasági totálkárosra vették. Kérdésem, hogy utólag bejelenthető e a kár a CASCO biztosítómnak is (annak ellenére, hogy a 2 nap bejelentési határidőből már kicsúsztunk), mivel ott 100% javíthatóságot és avultatás mentességet ígértek? Mert így akkor a CASCO feltételeim alapján nem minősülne gazdasági totálkárosnak az autó és így nem kerülne nekem sok pénzembe a javítás (ha mégis az autó megtartása mellett döntenék) és még az autót is meg lehetne javítani, nem kellene roncsként megválnom tőle. Így ha jól tudom, még a CASCO önrészt sem nekem kellene fizetnem, mivel a vétkes fél biztosítójától, azt köteles lenne behajtani az én CASCO biztosítóm. A károkozó biztosítója a mai napon átutalt nekem 1.226.000,-Ft-ot, de nem küldött semmilyen tájékoztatót. Azt is csak a javítással megbízott műhelytől tudtam meg, hogy gazdasági totálkárra vették az autót. Én azt szeretném, ha megjavítanák nekem úgy az autómat, hogy az nekem ne kerüljön plusz költségbe, hiszen rendelkezem teljeskörű CASCO+ szerződéssel, és ne gazdasági totálkárra fizessenek nekem ki tudja mennyit a roncsértékkel együtt, aminek mértékéről még csak nem is tájékoztattak.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Jogában áll cascora rendeznie kárát, jelentenie kell az Allianznál előzetes cascora a kárt és kérnie kell a KH Biztosítót, hogy tegye át a teljes káranyagot az Allianz cascojára, egyben vissza kell utalnia a kártérítési összeget.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

casco
2020 február 19.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tiszteletem! Az történt, hogy én vagyok a károsult, az esemény utan kitöltöttük a papírokat, bevittem az Allianz Hungaria biztosítóhoz. Két hónap után kapok egy e-mailt, hogy a károkozónak nem volt kötelező felelőség biztosítása, így az én cascomra lesz kifizetve a szervíznek, és fizessek 100.000 forint önrészt. Ezt nem akarom elhinni, hogy én vagyok a károsult, rendesen be van fizetve a kötelező és a casco több százezer forint értékben, és még fizessek is, mert a károkozótól nem tudják beszedni. Válaszát előre is köszönöm. Üdv., P. Attila
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A Kötelező Gépjármű Felelősségbiztosítási Törvény alapján, ha az okozónak nincs felelősségbiztosítása, de a károsultnak van cascoja, a kárt cascora kell rendezni. Amint rendeződik a jogalap, a MABISZ megtéríti az önrészt, illetve a casco biztosítója behajtja a károkozón a teljes kártérítési összeget. Így károsultként semmilyen hátrányt nem szenved.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Új biztosítás gtk után
2020 február 14.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Vétlen voltam egy helyszín elhagyásos balesetben, rendőrségi eljárás folyamatban. Autómat addig a cascomra megcsináltattam, gtk-ra hozta ki a biztosító. Ha rendeződik a rendőrségi ügy másik biztosítónál köthetek új casco biztosítást? Köszönöm válaszát! Üdvözlettel
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha a biztosító elvárásai szerint szakszerűen történt a javítás és azt egy szakértői szemle is igazol, új biztosítás megkötéséhez nem kell várnia a rendőrségi határozatra, köthet casco biztosítást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kérdés
2020 február 04.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt cím ! A feleségem vett egy autót és kötöttem az alkusznál cascot és kötelezőt a nevére .Arra a kérdésre hogy van e egyéb biztosítása az írták be hogy van lakásbiztosítás az allianznál .Mikor hazaértem vettem észre hogy a lakásbiztosítás az én nevemen van nem a feleségemén, igaz ugyan azon a címen lakunk és vagyunk is lakcímkártya szerint bejelentve . Lehet e ebből gond ??? Köszönöm válaszát
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Változhat a díja, mivel az Allianz a szerződő személyéhez köti az engedményt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ajánlat és tényleges biztosítási ár különbség
2019 december 16.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB, vásároltam egy új SUZUKI S-Cross személyautót a **** Autókereskedésben, ahol az önök által ajánlott AEGON útitárs CASCO biztosítást választottam, melynek éves díja 50% bónusz mellett 85.283 Ft. A minap megkaptam a biztosítótól a díjbekérőt, melyen már semmilyen bónusz nem szerepel, és kérik a DUPLA összeg befizetését. A befizetési határidő Január 4. Redndszám: R**-*** Szerződésszám: 1******** Nem szeretnék évi 170.000 Ft ot cascora költeni, valójában a 85.00 Ft is sokallom, milyen lehetőségeim vannak. Köszönettel S. Károly
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ügyintézőink felvették Önnel a kapcsolatot az Ügyfélkapuban jegyzett e-mail címen, az említett levélben találja a részletes tájékoztatást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

sérült,javítás előtt álló gépkocsira melyik Biztósítónál lehet Cascot kötni?
2019 december 13.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Bátyám felesége Augusztusban meghalt. Gépkocsijuk a feleség nevén volt, a biztosítási szerződéseket is az ö nevén kötötték meg.Időközben -szept. 15-én az utcán parkoló gépkocsinak nekiment egy lengyel turista busz, sérüléseket okozva. Az esetet szemtanú látta, rendörségi eljárás történt,a rendőri határozat megállapította az elkövetést. Jelenleg a jogalapszerzés folyik, ezért kell várni a javítással.A hagyatéki végzést megkapva testvérem a nevére íratta a járművet és saját nevére uj kötelező biztosítást kötött, azonban a Casco megkötését a korábbi Biztosító (Uniqua) elutasította,mert sérült a kocsi. A kocsi utcán parkol,jelenleg nincs rajta védelem, a biztosítók a sérülés miatt nem vállalják a Cascot. Mit lehet tenni?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A jogalap elbírálásáig lehetőség van előzetesen cascora rendezni a kárt. Amennyiben a baleset időpontjában volt érvényes casco biztosításuk jelentsék be a kárt, a casco biztosítója nem utasíthatja el a kár rendezését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Baleset
2019 december 04.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Jó napot! Arról érdeklődnék, hogy szabályos-e az, ha autósiskolás baleset után az iskola megpróbálja kifizettetni a károkat a tanulóvezetővel is, noha a biztosító is fizet. Előre is köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az autósiskolával kötött szerződés, az autósiskola biztosítása és a károkozás ismerete nélkül felelősen nem ítélhető meg, hogy jogszerű-e az autósiskola eljárása.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Totálkáros motor.
2019 november 30.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
A casco biztosításom az Allianz biztosítónál van.Motor balesetet szenvedtem.A motort gazdasági totálkárra vették fel.A motor új,egy hónapos és 3000 ezer km van benne. A kérdésem,hogy a biztosítónak hogy kell fizetnie a totálkárt.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A totálkáros gépjárműveket a biztosító felteszi a roncsbörzére és a legmagasabb árat kínáló partnerének kínálja azt megvételre. A kár időpontjában megállapított értékből (kárkori érték) a biztosító levonja a roncsértéket, a különbözet adja a kártérítési összeget. A kártérítés, amit a biztosító fizet és a roncs érték, amit a börzén legmagasabb licitet elérő vásárló fizet összesen fedezi a motor kárkori értékét.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

casco
2019 november 06.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Allianz Casco biztosítás Casco Light záradékkal, 100 ezer vagy 10% önrésszel. Javítás összege 530 ezer. Ebből a Casco Light miatt 280 ezer az én részem, 250 ezer lenne a biztosítóé. De pluszban még a 280 ezer mellett fizetnem kellene a 100 ezer önrészt is. Rendben van ez így?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Elviekben kapnia kell egy értesítést biztosítójától, melyben kártérítési összegének tételes elszámolása található. Az értesítés tartalmazza az összes levonást, annak okát és összegét. Az Allianz Casco Light biztosítása egyes alkatrészek cseréjénél limitálja az arra fordítható összegeket, illetve meghatározza a javításra elszámolható óradíjak mértékét is. Kérdésére pontos választ csak a biztosító értesítő levele adhat amit, ha nem kapott meg, ki kell kérnie.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Üvegkár - biztosító
2019 október 14.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Az ügyem röviden: 2015-ben casco biztosítást kötöttem a járművemre, 2017-ben egy kőfelverődést miatt ki kellett cserélni a szélvédőt. 2019-ben értesített a javítást végző cég, hogy a biztosító nem fizetett, 8 napom van kifizetni nekik a költségeket. A biztosító nekik azért nem fizetett (anno), mert állítólag a casco szemlén(2015) már sérült volt a szélvédő. Több indoklás nincs. A kötvényt átnézve semmi nyoma nincs annak, hogy sérült lett volna a szélvédő. Mit tanácsol, mit tegyek?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha a casco biztosítása megkötésének időpontjában sérült volt a szélvédő, annak nyoma van az ajánlaton és szerepelnie kell záradék formájában a kötvényen is. Kifogással élhet biztosítója felé, ha casco szerződésének időpontjában szélvédője sértetlen volt és kizárások nélkül jött létre biztosítási szerződése.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Vadkár
2019 október 07.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt ügyintéző! A mult hónap végen sikerült elgázolnom egy szarvast. Nem voltam ittas, és sebességi korlátozást is betartottam. Az Autó 2019.03.18 án lett forgalomba helyezve újként. A casco biztósitáson feltüntette vétel ár 8 200 000 FT. A kedvezményekkel csökkentett ár kb 7 000 000FT.Van esély a gazdasági TK-ra. Az autó lizingre lett vásárolva , 3millió megy még a banknak. Allianz casco biztositásom van C1 kb 140e/per év 10% önerő .Kérdésem a következő lenne , GTK esetén mire számíthatok? Mekkora buktával fogok ebből kikerülni? Melyik értéket veszik alapul a számításnál ? A szerződésben lévőt vagy a másikat?. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel Cs. Ferenc
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Totálkár esetén először a kárkori értéket határozza meg a biztosító az Allianz casco biztosítás Ügyféltájékoztató és Általános szerződési feltételek lent kiemelt pontja alapján. A kárkori értékből a biztosító levonja a szerződésben vállalt önrészt és az évfordulóig esedékes biztosítási díjat.

14.1.b. A kárkori érték megállapítása az Eurotax értékelési módszerrel – a biztosítási esemény napján érvényben lévő belföldi eladási (használt) árjegyzés (katalógusérték) alapján, a biztosított jármű pontos kivitele, műszaki és esztétikai állapota, kártörténete és futásteljesítménye, valamint az aktuális piaci értéket befolyásoló értékmódosító tényezők figyelembe vételével – történik.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

ajánlat visszautasítása
2019 szeptember 17.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
T: Cím! A Casco biztosításom a nem megfelelő euró kód miatt nem jött létre. R**9**, ebben kérem a segítségüket!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Szélvédő csere.
2019 szeptember 16.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm kedves szakértő.Most volt szélvédő cserém cascora.De a szélvédőt nem pontosan ragasztották be így a tükörre gyárilag szerelt gps antenna nem a szélvédőre feküdt hanem a kalaptartóra és a feszűléstől kiszakadtt a visszapillantó tűkör szélvédő darabkákkal eggyütt.A szerviz háritja a felelőséget.Kérdésem,hogy javitathatom e másik céggel cascora?Válaszát köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A hibás javításból eredő károkat a casco biztosítás nem fedezi, azt vagy garanciában rendezi a szerviz vagy, ha a javítónak van szerviz felelősségbiztosítása, arra jelenthető a kár.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

jégkár
2019 augusztus 26.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Kérdésem hogy a casco által téritett jégkár befolyásolja e a casco bonust?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha történt kár kifizetés, akkor az befolyásolja a casco bónuszát.

Oldalak