Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
Áprilisban volt egy káreseményem egy Ford Fusion típusú gépjárművel, melynek során elölről ütköztem egy másik gépjárművel.
Pár héten belül javításra került az autó és minden külsérelmi nyom meg lett javítva. Jeleztem a szerviznél (azonban ez karosszéria szerviz volt elsősorban), hogy a motor nem megszokott hangokat ad ki, olyanokat amik előtte nem jelentkeztek. Abban állapodtunk meg, hogy ha továbbra is problémát okoz vagy erősödik jelentkezem.
Azóta ezen hangok erősödtek a motorból, és már nem tudom figyelmen kívül hagyni ezt a problémát, mivel nem vagyok tájékozott a témában így a hangok eredetét nem tudom megítélni. Ha most pár héten belül elviszem szervizbe egy teljes átvizsgálásra, és bebizonyosodik, hogy az ütközés hatására történt az elváltozás, akkor össze lehet kötni a pár hónappal ezelőtt történt káreseménnyel?
Tudom érvényesíteni jogos kárigényemet?
És számíthatok kártérítésre?
Gyors válaszát előre is hálásan köszönöm.
Üdv.,
Cz. Péter
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Kérjen pótszemlét biztosítójától, amit a fentiekben írt, azzal indokolja, a szerviznek nincs hatásköre, csak a biztosító szakértője állapíthatja meg, hogy a motor hibája összefügg-e balesetével.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 297Tisztelt Kérdező!
Új Casco biztosítás megkötésére bármikor van lehetőség, de a biztosítók jellemzően a kockázatvállalás megkezdésének napján vagy azt követően léptetik életbe az új szerződést. A korábbi szerződést az évforduló előtti 60. és 30. nap között van lehetősége felmondani, javaslom, hogy éljen a lehetőséggel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Cascora történő kártérítés esetén nincs lehetőség értékcsökkenést kérni, részkárok esetén általában a biztosítók a kopó forgó alkatrészek kivételével 6-8 éves korig minden beépített alkatrészt új értéken térítenek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha az autó teljes körű casco biztosítással rendelkezik, akkor általában a biztosító téríti a kárt még akkor is, ha nem Ön vezette a járművet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kockázatvállalás szempontjából így a gépjármű nem minősül null kilométeres új autónak, fotókkal, műszaki szemlével, ha nincs egyéb kizáró ok fogadják a cascot a biztosítók.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco szerződés felmondására a biztosítási évforduló alkalmával van lehetősége vagy eladás, üzembentartó váltás esetén év közben is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Online kalkulátorunkban >> megnézheti a biztosítók ajánlatait.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ilyen régi bónusz igazolást általában nem fogadnak el a biztosítók. A casco bónusz átvitelére többnyire 6 hónap - 2 év közötti határidőt alkalmaznak a biztosítók.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A németországi biztosítók ajánlatait sajnos nem ismerjük, Magyarországon nincs lehetőség ilyen járműre cascot kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Elméletben igen, azonban a biztosítók jellemzően szigorúbb feltételeket szabnak meg vagy csak részleges casco biztosítás kötését engedik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Casco biztosítást is tud kötni a járműre, ennek a költségei biztosítónként nagyban eltérhetnek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki tárgyalás lezárultáig nincs lehetőség módosítani a biztosításon. Amennyiben nem fizetik tovább, úgy díjnemfizetéssel a biztosító törölni fogja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az önrész általában egyszeri, ha a karcok ugyanabból az esetből erednek. Érdemes panaszt tenni a kölcsönző cégnél, hogy tisztázzák a túlzott költségeket, és ha szükséges, a biztosítótól is kérhet tájékoztatást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az áprilisban kötött casco, ha nem lett leszemlézve, akkor valószínűleg már nem élő a biztosítás. Ellenőrizze a biztosítójánál, hogy valóban így van-e.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a CASCO-ügyintézés lebonyolítható a rendőrségi eljárás lezárása előtt is, mivel a CASCO biztosítás nem a felelősség jogi megállapításától függ. Mielőbb jelentse a kárt a biztosítónál, és nyújtsa be a szükséges dokumentumokat, például a rendőrségi jegyzőkönyvet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CASCO biztosítás a gépjárműhöz kötődik, így ha eladja jelenlegi autóját és újat vásárol, a meglévő CASCO szerződést nem viheti át az új járműre. Ilyen esetben a régi autó CASCO biztosítását fel kell mondania, és az új autóra új CASCO szerződést kell kötnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A roncsértéket a biztosító általában nem fizeti ki közvetlenül, mivel a sérült jármű a tulajdonosnál marad, és annak az értékét vonják le a kártérítésből. Vagy a roncsbörzén kerül értékesítésre vagy a tulajdonos maga adja el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A roncsot nem kötelező eladnia a nyertesnek, azt meg is tarthatja, értékesítheti másnak is, a biztosító a biztos vevő tudatában az így kiszámolt összeget téríti meg, így jelezze felé mindenképp az eladást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Magának a kárkifizetésnek nem feltétele a rendőrségi határozat, a jogalap megállapításának viszont igen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CLB ügyfélkapujába belépve tudja feltölteni a hiányzó dokumentumokat. A casco bonus igazolást az előző biztosítójától tudja lekérni.
Ha elakadna, akkor az oldalunk jobb alsó sarkában található chat ikonra kattintva kérhet segítséget.