2011.05.16

Mit csináljon a vadállatokkal ütköző autós?

Az útkezelő, a vadásztársaság, az autós és persze a vadállat is felelős lehet az olyan balesetekért, amikor autó ütközik valamilyen útra tévedő állattal. A kár megtérülése nagyban függ attól, hogy kinek a hibája állapítható meg, ezért nem mindegy, hogyan járnak el a sofőrök az ilyen balesetek után.

 

Szombat este 10 óra, Mogyoród külterülete, egy mellékútvonal pár száz méterre az M3-as autópályától. Kollégánk hazafelé tartott a sötétben, amikor az út melletti árokból nekiugrott egy őz az autója jobb elejének. Az állat elpusztult, a vadonatúj, tízmilliós tesztautóban ránézésre közel egymillió forintos kár keletkezett. A kihívott rendőrök helyszínelése közben megérkezett a területileg illetékes vadásztársaság embere is, aki végül elvitte a tetemet.

Egymásra mutogatnak

Az úton nem volt kihelyezve a vadveszélyt jelző tábla. "Az általunk vadászott területen több helyre kértünk már két éve vadveszélyt jelző táblákat a közútkezelőtől. Sok ilyen balesetünk van, de régóta húzódik az ügy, azóta nem rakták ki a táblákat" - közölte az [origo]-val Cseri Sándor, a területileg illetékes Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság vadászmestere.

Különösen az őzbakok májusi területfoglalása idején találkoznak sok hasonló esettel Cseriék. A vadásztársaság által felügyelt terület (Budapest keleti szélétől Mogyoród környékén át Gödöllőig) rendkívül lakott és nagyon tagolt, ráadásul autópálya szegélyezi, ami Cseri szerint sokszor megzavarja a vadállatok ösztönszerű vándorlását.

A vadászati törvény szerint a helyi vadásztársaság kezdeményezheti a mindenki által ismert, ugró szarvast ábrázoló táblák kihelyezését. Ezt balesetek után tehetik meg, vagy ha nem volt baleset, de vadveszélyes az adott útszakasz, vagy akkor is, ha a környezet indokolja. Például amikor az út egyik felén erdő, míg a másikon tó vagy folyó található, ahová inni járnak az állatok.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megkeresésünkre közölte, hogy március közepén több táblát kihelyezett a 3-as főút Budapest és Gödöllő közötti szakaszán. Ezt követően újabb táblák felszerelésére adott "közútkezelői hozzájárulást", így szerintük "a kérdéses ügy kezelése és megoldása az említett vadásztársaság intézkedésére vár".

Elkerülni a további baleseteket

De mi is a teendő, ha vadat gázolunk? Először is mindent meg kell tenni a további balesetek elkerüléséért. Amennyire lehet, félre kell állni az útból, villogtatni az elakadásjelzőt, és az autó mögött a szükséges távolságba kitenni a fényvisszaverő háromszöget.

Azonnal értesíteni kell a rendőrséget, amely maga hívja ki a helyi vadásztársaság emberét. A helyszínelők rögzítik a nyomokat, fényképeznek, felveszik a sofőr adatait, egyúttal megpróbálják megállapítani, hogy a KRESZ szerint közlekedett-e a sofőr, valamint, hogy jelzi-e tábla a vadveszélyt. Mindez a sofőr biztosítójának lesz fontos az ilyen baleseteknél jellemzően többszázezres károk kiegyenlítésekor.

4,5 milliós őzkár, kilencmilliós vaddisznókár

"Gazdaságosan nem lehetett már javítani, így a totálkáros autóra közel 4,5 millió forintot fizettünk ki a casco-biztosítás alapján" - mondott egy szélsőséges példát saját ügyeik közül Varga Béla Gábor, az Allianz Hungária Zrt. kárszakmai és kárfelvétel irányítási igazgatója. Mivel a szélvédőt betörő, majd az utastérben landoló szarvastehén súlyos sérülést okozott a sofőrnek, az Allianz balesetbiztosítást is fizetett.

Vannak forintban ennél is súlyosabb ügyek. Cseri Sándoréktól éppen most követel kilencmilliót egy autós, mert az M3-as autópályán egy odatévedt vaddisznóval ütközött. "Az utak létesítését szabványok határozzák meg, amelyek autópályák esetén előírják a védelmi kerítést. Az autópálya fizetős szolgáltatás, amiért cserébe az üzemeltető vállalja, hogy biztonságos, nagysebességű közlekedést biztosít" - közölte Székely István, az Országos Magyar Vadászkamara jogásza.

Szintén szélsőségesnek mondható az a baleset, amikor olyan erővel rohant egy Opel Combo oldalának a vaddisznó, hogy az árufuvarozó megpördült. Zsombori Levente, a Generali gépjármű-kárrendezési divíziójának vezetője szerint a kocsit szinte minden oldaláról összetörte a közeli korlát, számos karosszériaelemét cserélni kellett a fényszórók mellett.

Hogy pontosan mennyi ilyen ügy van egy évben, arról nincs statisztikája senkinek. Székely szerint nem is lehet, ugyanis egy jelentős részüket be sem jelentik. Az ORFK is csak azokat a kevésbé jellemző baleseteket összegzi, amelyekben megsérült az autós, ezekből 46 volt tavaly. Az általunk megkérdezettek szavaiból ugyanakkor az derült ki, hogy valószínűleg ezer feletti kisebb-nagyobb vadgázolás lehet évente Magyarországon.

Mikor ki a felelős?

A hosszú ideje vadgázolásos ügyekkel foglalkozó Székely szerint több felelőse lehet ezeknek a baleseteknek. Az út kezelője a táblák, kerítések kihelyezéséért és megfelelő állapotáért felel, a vadásztársaság a táblák kérvényezéséért és azért, hogy miatta ne kerüljön vad az útra (például hajtáskor), az autós pedig a KRESZ betartásáért.

 

Utóbbi egyáltalán nem azt jelenti, hogy a sofőr meredten bámulja maga előtt az utat. Az autó vezetőjének az út melletti környezetet is figyelni kell, különösen alkonyatkor és hajnalban, amikor fokozott vadmozgásra lehet számítani" - mondta Székely István. Az ügyvédnek volt olyan esete, amikor napsütéses délelőttön, ráadásul learatott tarlón vágtatott az út felé egy megriadt őz, amellyel még ilyen körülmények között is összeütközött az autós, holott Székely szerint látnia kellett volna.

"Ha a fenti három szereplő közül valamelyik hibázott, értelemszerűen ő viseli a kárt. Számos esetben azonban ennél összetettebb az ügy. Ha például volt vadveszély-tábla is, és a sofőr is figyelmesen, a KRESZ szerint közlekedett, akkor - casco hiányában - az autós és a vadásztársaság viseli a saját kárát, ugyanúgy, mint amikor mindketten megszegtek valamilyen szabályt.

Lopás a vadpörkölt
 

Nem csak az autókban keletkezhet nagy összegű kár, egyes vadállatok ugyanis milliókba kerülnek. A mezei nyúl vadgazdálkodási értéke 20 ezer forint, a 18 centinél nagyobb agyarat viselő vaddisznóé 600 ezer, a 10 kilónál nehezebb agancsú gímszarvasbikáé pedig már 3,5 millió forint (a kisebbeké egymillió). Az elütött állatokat tilos megtartani, Székely István ügyvéd szerint ugyanis "az állat az állam tulajdona, elejtésére pedig csak a vadásztársaság jogosult. Ezért ez lopásnak minősül."

Biztosítás fajta: 

  • Casco biztosítás
Felkészültél arra, hogy a jég szétveri a kertedet és a kocsidat?
2020 július 20.
Kategória:
Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Felkészültél arra, hogy a jég szétveri a kertedet és a kocsidat?

A jégkár minden bizonnyal az egyik legpusztítóbb csapás. Megrongálja a háztetőt, a redőnyöket, tönkreteheti a kerti bútort, betörheti az autó szélvédőjét és letarolhatja a kerti gyümölcsöst vagy a dísznövényeinket mindezt akár néhány perc alatt. Mit tehetünk ellene, és mire elég a biztosítás? És egyáltalán milyen biztosítás? Ezeket járta körül a Bank360.hu.

Alap lakásbiztosítás Először is nem mindegy, hogy mit pusztított el a jég. A ház, az autó és a kert ugyanis más és más megítélés és így más és más biztosítás alá tartozik. A legfontosabb, hogy mit fedez a lakásbiztosítás. Minden alap biztosításban benne van a jégverés, ám ez csak a házra, tetőzetre vonatkozik. A legtöbb biztosító azt is téríti, ha a jégverés miatt befolyt csapadékvíz okoz károkat. Ezen kívül azonban érdemes lehet rákérdezni egyes pontokra. Így arra, hogy a külső vakolat, a redőny sérülése beletartozik-e a biztosításba vagy sem.

Kiegészítő biztosítás Ennél is fontosabb azt végiggondolni, hogy mi minden van még a ház körül, amit szeretnénk biztosítani. Tipikusan ilyen a kerti bútor, a kerékpár, a babakocsi, vagyis azok az ingóságok, amelyek alapvetően nem a házban vannak, illetve előfordult, hogy nem ott vannak. A kerti bútor egyértelműen szabadban álló ingóság, a kerékpár, babakocsi pedig időszakosan lehet kint is. De ilyen a kiskertünk is gyümölcsfával, paradicsommal, málnával.

Fontos, hogy ezek az értékek, vagyonelemek nincsenek benne a lakásbiztosításban. A Bank360.hu által vizsgált biztosítóknál elérhető olyan kiegészítő biztosítás, amely kiterjed ezekre is. Az Aegon, a Genertel és a Generali kínál ilyet. Egy átlagos, budapesti családi házra a biztosítás éves díja 31-55 ezer forint a kalkuláció szerint, azaz nagyjából havi 2600-4600 forint. A kiegészítő biztosítások ennek töredékét teszik ki.

Vandalizmus és jég De mit is tudnak ezek? A Genertel kínál ugyan szabadtéri vagyontárgyakra kiegészítő biztosítást, ám ez kizárólag vandalizmus okozta kárra fizet. Vagyis jégverésre nem. Ez azt jelenti, hogy hasznos lehet ez a kiegészítés, ha valamilyen szórakozóhely közelében élünk, esetleg beszabadul a kertünkbe a szomszéd kutyája vagy a szomszéd gyerek focilabdája- más esetben nem feltétlenül éri meg.

Az Aegon és a Generali egyaránt fizet, ha a kerti bútor, grillsütő összetörik, megrongálódik a jégeső miatt. A Generalinál azonban emellett a kerti növényzetben keletkezett kár is benne van a kertes ház elnevezésű kiegészítő biztosításban. A saját célra tartott haszonállat és saját fogyasztásra termelt haszonnövény egyaránt védve lehet ennek köszönhetően.

Mekkora lehet a kár a dísznövényekben? Az általunk megkérdezett biztosítók elmondása alapján a dísznövényekben keletkező jégkárokat általában csak a magasabb árkategóriájú biztosítások, kiegészítő biztosítások fedezik – érdemes azonban megnézni, mekkora kiadástól és bosszúságtól menthet meg minket egy jól megválasztott szerződés. Bár néhány ezer forintért is lehet kisebb növényeket is beszerezni, egy éveken át dédelgetett-ápolgatott kert dísznövény-állománya bőven meghaladhatja a milliós értéket. Ezt akár egyetlen beszerzéssel is elérhetjük: a jobb kertészetekben különleges növényekből nincs hiány. Egy méretes japán juharon (Acer palmatum) 850 ezer forintos árcímke nem ritka, egy budai kertészetben pedig nemrég másfélmillió forintért kínáltak egy kaméliát (Camellia japonica).

A vállalkozási formában végzett növénytermesztés nem tartozik már ebbe a körbe. Ha ilyenünk van, akkor érdemes az agrárbiztosítások között szétnézni. Ezeknél az alapbiztosításokban is benne van a jégkár. Ezek ára nehezen becsülhető, mert rendszerint egyedi ajánlatot kap a vállalkozás.

Autó biztosítása Az autó jégkár elleni biztosítása semmilyen formában nem szorítható bele a lakásbiztosításba. Egyes csomagokban benne van ugyan az autó, ám csak abban az esetben, ha az a garázsban van, miközben a házban kár keletkezik, és az autó is megsérül, megsemmisül. A jégkár nyilvánvalóan nem tartozik ebbe a körbe.

Az autót alapvetően nem védi meg semmi a jégkártól. Ez azért fontos, mert ha egy jégverés miatt megsérül, behorpad az autó, az már soha nem lesz a régi. Ha van rá biztosítás, ha nincs. És míg a háztető cserepeit ki lehet cserélni, új kerti grillt lehet vásárolni a biztosítási kárösszegből, új autót nem. Vagyis alapvetően az a legfontosabb, hogy az autónk biztonságban legyen, ha jön a jég. Ezt szerencsére már egész jól előre lehet jelezni. Ha jön a vihar, próbáljunk meg olyan helyre parkolni, ahol valamennyire védve van a jármű – de semmiképp se fa alá: viharos szél esetén ezzel csak a még nagyobb kárt kockáztatjuk.

Ha mégsem sikerül a megelőzés, és a jég kárt tesz az autóban, csak akkor fizet a biztosító, ha van cascónk. A kötelező biztosításra nem jár semmi, hiszen annak nem is ez a lényege, hanem az általunk okozott kár orvoslása. A casco biztosítások azonban már tartalmazzák a jégverés okozta károk megtérítését. Aki sokallja a casco árát, gondoljon ezúttal is arra, mekkora kiadástól menekülhet meg. A kár mértéke leginkább attól függ, hogy mekkora felületen verte szét a jég a karosszériát; az átlagos kárérték 2-400 ezer forint körül alakul, de a biztosítók másfélmillió forintot meghaladó összegű javításokat is kifizettek már ügyfeleik helyett.

forrás: privatbankar.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze kalkulátorunkban, hogy az elérhető lakásbiztosítás-ajánlatok, milyen fedezeteket tartalmaznak viharral kapcsolatos károk esetén, és kösse meg az Önnek megfelelőt pár kattintással: Lakásbiztosítás ajánlatok >>
Nincs casco biztosítása? Számolja ki, milyen díjat kínálnak a különböző biztosítók: Casco díjszámítás >>

A casco-szerződés megszüntetésének jogi kérdései
2020 március 02.
Kategória:
Casco biztosítás

A casco-szerződés megszüntetésének jogi kérdései

A casco-szerződés megszüntetése több ok miatt is történhet. Például: egy másik biztosító kedvezőbb díjszabása, vagy az a tény, hogy járművünk értéke az idők folyamán olyannyira lecsökken, hogy egyszerűen nem gazdaságos casco-t kötni rá. Netán azért, hogy egyszerűen nem lesz rá szükségünk – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A biztosítás automatikusan megszűnik akkor, ha a járművet értékesítjük, kivéve, ha a jármű például üzembentartói vagy kölcsönszerződéssel már korábban is az új tulajdonos birtokában volt – fejtette ki dr. Gombolai Éva.

Ebben az esetben a tulajdonjoggal együtt a biztosítási fedezet is átszáll, és a tulajdonjog átszállása időpontjában esedékes biztosítási díjakért a korábbi és új tulajdonos egyetemlegesen felelős.

A szerződést bármelyik fél a tulajdonjog átszállásáról való tudomásszerzést követő harminc napon belül írásban, harmincnapos határidővel mondhatja fel, de erre a határidőre ügyelni kell, elmaradása esetén ugyanis legközelebb csak a biztosítási évfordulóra mondhatjuk fel szerződésünket.

Casco-szerződés megszüntetése esetén mindig ügyeljünk arra, hogy a – határozatlan időre kötött – szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási idővel mondhatják fel. Ez a biztosítóra is vonatkozik.

A felmondási jog legfeljebb három évre zárható ki. A felmondási jog három évnél hosszabb időre történő kizárása a három évet meghaladó részében semmis.

Az írásbeli felmondás azt jelenti, hogy rendes levélben, vagy a biztosítónál személyesen benyújtva tehetjük meg. Ügyeljünk arra, hogy az évforduló előtt beérkezzen a biztosítóhoz, és a felmondás pontosan tartalmazza azokat az adatokat, amelyek alapján a szerződésünk beazonosítható.

Amennyiben a biztosítótól a casco szerződés hosszabb tartamára tekintettel díjkedvezményt kaptunk, azt a biztosító követelheti, ha az adott idő előtt mondjuk fel.

Sokan arra számítanak, hogy a díjnemfizetéssel akkor szüntetik meg a szerződést, amikor csak akarják.
Fontos szem előtt tartani, hogy hogy a díj meg nem fizetése részünkről szerződésszegés. Ilyen esetben a biztosító – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő felet a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatáridő tűzésével a teljesítésre írásban felhívja.

A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal valóban megszűnik, de a biztosítónak lehetősége van arra is, hogy bírósághoz forduljon, és a díjat így érvényesítse. Ebben az esetben a szerződés nem szűnik meg.

Abban az esetben, ha a szerződés a folytatólagos díj meg nem fizetése miatt a fenti módon mégis megszűnik, százhúsz napon belül írásban kérhetjük a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására.

A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetjük – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók elérhető casco ajánlatait oldalunkon, és kösse meg biztosítását a határidők betartásával! CASCO Kalkulátor >>

D.A.S. JogSzerviz: ki téríti meg ezeknek a szeles napoknak a kárát?
2020 február 10.
Kategória:
Casco biztosítás, Lakásbiztosítás, Kárrendezés

D.A.S. JogSzerviz: ki téríti meg ezeknek a szeles napoknak a kárát?

Február első hete meglepően erős széllel búcsúztatta a telet: több helyen megdőltek a legerősebb széllökésekre vonatkozó értékek, ingóságok, ingatlanok rongálódtak a zord időjárási körülmények között. A károk körülbelül 10 százalékát a vihar miatt kidőlt fák okozzák – de vajon megtérülnek-e valamilyen módon a veszteségek? A D.A.S. JogSzerviz szakértői válaszolnak.

Amennyiben a szomszéd telkén vagy éppen közterületen ültetett fa kidőlése okoz kárt autónkban vagy otthonunkban, látszólag könnyű dolgunk van: a tulajdonossal szemben léphetünk fel.

A tulajdonos lehet magánszemély (például a mellettünk lakó szomszéd), de akár önkormányzat is (közterület esetén).
Ha a tulajdonos rendelkezik felelősségbiztosítással (ez egyéb biztosítási konstrukciók kiegészítő szolgáltatásként is megjelenhet), abban is bizakodhatunk, hogy nagyobb teljesítőképességgel találkozunk. De vajon megalapozott lesz-e az igényünk?

Bármilyen furcsán hangzik is, ez nagyrészt a kidőlt fa állapotán múlik. Ha ugyanis megállapítható, hogy a fa korhadt vagy egészségtelen volt, s a tulajdonosa nem gondoskodott róla megfelelően, akkor a kárért való felelősség fennáll.

Ellenkező esetben ugyanakkor nem beszélhetünk kártérítési kötelezettségről: ha az egészséges fát az óránkénti 70 kilométeres szél döntötte ki, egyértelműen elháríthatatlan külső körülményről (vis maior) beszélünk.
A fa állapotának minősítése meglehetősen nehezen eldönthető bizonyítási kérdés, és arra kompetens szakértő állásfoglalását igényli, így kompromisszumos megoldás hiányában hosszan elhúzódó perre és szakértői vizsgálatokra számíthatunk.

Természetesen nem kizárt, hogy a saját kertünkben álló, szívünknek kedves fa adja meg magát az elemek erejének.
Ebben az esetben egyértelműen csak akkor számíthatunk a károk megtérítésére, ha rendelkezünk olyan kárbiztosítással, melynek szerződési feltételei lehetővé teszik az ilyen károk megtérítését.

Ez ingatlan esetén lehet lakásbiztosítás, gépjármű esetén casco biztosítás lehet. Mindezek hiányában sajnos a károsult viseli a maga kárát, nincs kire tovább hárítania azt – hangsúlyozták végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Forrás: origo.hu

CLB TIPP: Évfordulójakor aktualizálja lakás- és cascobiztosítását, kalkuláljon weboldalunkon: Utasbiztosítás kalkulátor >>, Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Atyajóég, elütöttem egy őzet, szarvast, vaddisznót, most mit tegyek?
2020 január 15.
Kategória:
Casco biztosítás

Atyajóég, elütöttem egy őzet, szarvast, vaddisznót, most mit tegyek?

Veszélyes üzemek találkozása, mondja az ilyen esetekre a jogi bikkfanyelv. Na de pontosan mit is jelent ez?

Bár a leginkább vadveszélyes időszak az utakon az őzek, szarvasok nyárközéptől ősz végéig tartó párzási szezonja, télen is nagy a vadgázolás kockázata. Rövidek a nappalok, ködös, esős-havas az idő, rosszak a látási viszonyok, a vadak pedig élelemkeresés miatt a szokásosnál többet kószálgatnak erre arra,

Pár napja például egy őz egyenesen nekikószálgatott kollégánk, Oszkár autójának. Az őzgázolást, pontosabban az autógázolást, hiszen az őz futott neki oldalról a kocsinak, eléggé szürreális események követték. Először elmeséljük a sztorit és hogy mit tett Oszkár, utána pedig azt is elmondjuk, kinek mit kellene csinálnia hivatalosan egy ilyen esetben.

Kollégánk még az eset sokkhatása alatt kászálódott ki a kocsiból, amikor már meg is állt mögötte az őt követő autós – történetesen egy vadász. Ő mondta, hogy ilyenkor rendőrt kell hívni. Így is lett. A rendőrök felvették a jegyzőkönyvet, majd azzal engedték útjára Oszkárt, hogy ne számítson senkitől semmilyen kártérítésre, mert volt kint vadveszélyt jelző tábla. És bár igaz, hogy az oldalról a kocsinak futó őzet elkerülni semmilyen extra óvatossággal nem lehetett volna, ez akkor is egy "veszélyes üzemek találkozása" során bekövetkezett vis maior eset.

Bár ugyan két károsult is van (Oszkár, aki most a csomagtartóban hordja a kocsi visszapillantó tükrét, illetve az üzemképtelenné vált őz tulajdonjogát birtokló vadásztársaság), kárt téríteni nem fog senki senkinek. De ha Oszi mégis erősködne, akkor a vadásztársaság hamar kiszámolná, hogy az őznek lett volna mondjuk 10 kisgidája, azoknak szintén 10-10 további utódjuk és így tovább, amíg Oszi ott nem áll a pár tízezres követelésével a vadásztársaság végtelen jövőértékű kárával szemben. Ja, és hogy mi lett az őzzel (aki azonnal belehalt az ütközésbe): elvitték az érintett vadásztársaság emberei. Oszi még egy combot sem kapott :-(

Mit mond a jogász?

Dr. Janklovics Ádám, a közlekedési ügyek specialistája az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy ha tényleg kint van a Vadveszély-tábla, egy balesetet követően a gyakorlatban szinte lehetetlen, mondhatni precedens nélküli, hogy sikerüljön megtéríttetni a vad tulajdonosával, tehát az érintett vadásztársasággal, erdészeti társulással, pontosabban az ő biztosítójukkal a kárt. Rendőrt hívni ilyenkor akkor kell, ha személyi sérülés is történt a balesetben, illetve ha van a kocsin a vadkárt fedező CASCO vagy a kötelezőhöz kapcsoló kiegészítő biztosítás.

Ha nincs kint tábla, más a helyzet. Ilyenkor mindenképp érdemes rendőrt hívni és jegyzőkönyvben rögzíteni a rendőr segítségével az esetet, mert a későbbiekben a vadásztársaság biztosítója, illetve ha nagyon húzódoznak a fizetés alól, akkor akár a bíróság is a valóságot egyértelműen rögzítő közokiratként, bizonyítékként kezeli a helyszínelési jegyzőkönyvet.

Ügyvédünk azt is megjegyezte, hogy saját tapasztalatai szerint is érdemes nagyon vigyázni a vadveszélyes szakaszokon. Az utóbbi években praxisában látványosan megszaporodtak a vadgázolásos esetek, úgy tűnik, nagyon felszaporodott a vadállomány az eltelt időszakban. Ráadásul az sem ritka, hogy a vadásztársaságok gyakran újra és újraalakulnak, éppen azért, hogy a szükségesnél jóval kisebb éves kárösszegre szóló éves biztosítási keretüket meghaladó károkat egyszerűen ne lehessen kin behajtania a pórul járt autósoknak.

Ja, és még egy fontos dolog. Az elhullott állatot elvinni nem szabad, ez lopásnak minősül és esetleg csak még mélyebben kerülünk a slamasztikába, ha legalább egy őzpörkölttel vagy pár szál vaddisznókolbásszal próbáljuk enyhíteni a kocsiban esett anyagi kárt!

forrás: player.hu

CLB TIPP: Vezetés közben és biztosításkötéskor is legyen körültekintő, válogasson egyszerre több biztosító ajánlata közül és kössön CASCO biztosítást oldalunkon pár perc alatt!

Mire figyeljünk a casco felmondásakor?
2019 december 20.
Kategória:
Casco biztosítás

Mire figyeljünk a casco felmondásakor?

A casco szerződés megszüntetése több ok miatt is történhet: egy másik biztosító kedvezőbb díjszabása; a tény, hogy járművünk értéke az idők folyamán olyannyira lecsökken, hogy egyszerűen nem gazdaságos casco-t kötni rá, vagy a (remélhetőleg nem túlzott) optimizmus, hogy egyszerűen nem lesz rá szükségünk.

A biztosítás automatikusan megszűnik akkor, ha a járművet értékesítjük, kivéve, ha a jármű pl. üzembentartói vagy kölcsönszerződéssel már korábban is az új tulajdonos birtokában volt. Ebben az esetben a tulajdonjoggal együtt a biztosítási fedezet is átszáll, és a tulajdonjog átszállása időpontjában esedékes biztosítási díjakért a korábbi és új tulajdonos egyetemlegesen felelős. A szerződést bármelyik fél a tulajdonjog átszállásáról való tudomásszerzést követő harminc napon belül írásban, harmincnapos határidővel mondhatja fel, de erre a határidőre ügyelni kell, elmaradása esetén ugyanis legközelebb csak a biztosítási évfordulóra mondhatjuk fel szerződésünket – olvasható a DAS.hu tájékoztatójában.

Casco szerződés megszüntetése esetén mindig ügyeljünk arra, hogy a – határozatlan időre kötött – szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási idővel mondhatják fel. Ez a biztosítóra is vonatkozik! A felmondási jog legfeljebb három évre zárható ki.A felmondási jog három évnél hosszabb időre történő kizárása a három évet meghaladó részében semmis.

Az írásbeli felmondás azt jelenti, hogy rendes levélben, vagy a biztosítónál személyesen benyújtva tehetjük meg. Ügyeljünk arra, hogy az évforduló előtt beérkezzen a biztosítóhoz, és a felmondás pontosan tartalmazza azokat az adatokat, amelyek alapján a szerződésünk beazonosítható. Amennyiben a biztosítótól a szerződés hosszabb tartamára tekintettel díjkedvezményt kaptunk (ún. tartamengedmény), azt a biztosító követelheti, ha az adott idő előtt mondjuk fel.

Sokan arra számítanak, hogy a díjnemfizetéssel akkor szüntetik meg a szerződést, amikor csak akarják.
Fontos szem előtt tartani, hogy hogy a díj meg nem fizetése részünkről szerződésszegés. Ilyen esetben a biztosító – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő felet a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatáridő tűzésével a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal valóban megszűnik, de a biztosítónak lehetősége van arra is, hogy bírósághoz forduljon, és a díjat így érvényesítse. Ebben az esetben a szerződés nem szűnik meg – tudtuk meg a DAS.hu jogászaitól.

Abban az esetben, ha a szerződés a folytatólagos díj meg nem fizetése miatt a fenti módon mégis megszűnik, százhúsz napon belül írásban kérhetjük a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetjük.

forrás: automotor.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók elérhető casco ajánlatait oldalunkon! Casco kalkulátor >>

Ezt minden autósnak tudnia kell: így lehet olcsóbb a biztosítás
2019 november 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Ezt minden autósnak tudnia kell: így lehet olcsóbb a biztosítás

Nemcsak az új autók száma nő, de az alkatrészárak, főleg a szervizek munkadíjai is emelkednek, ezért hasznos a törés, lopás vagy természeti károk ellen védelmet nyújtó biztosítás.

A csökkenő európai trendekkel szemben itthon még mindig nagyon jól teljesít az autópiac: miközben az Európai Autógyártók Szövetsége szerint augusztusban éves összevetésben 8,4 százalékkal, 1,04 millió darabra csökkent az értékesített új autók száma az EU-ban, addig Magyarországon a nyár utolsó hónapjában 20,8 százalékkal, 15 618 darabra nőttek az eladások. Viszont nemcsak az új autók száma nő, de az alkatrészárak - és főleg a szervizek munkadíjai - is emelkednek, ezért hasznos a törés, lopás vagy természeti károk ellen védelmet nyújtó Casco-biztosítás, amelynek néhány jellemzőjét az UNION Biztosító mutatja be.

Így lesz olcsóbb a Casco

A Casco a viszonylag magas kárgyakoriság miatt nem kifejezetten olcsó: az MNB adatai alapján tavaly év végén az átlagdíj évi 96 918 forint volt, ám ha megfogadunk néhány tanácsot, csökkenthetjük a díjat. Ha valaki ugyanannál a biztosítónál köti a kötelezőt és a Cascót, akkor díjkedvezményt kaphat, illetve a biztosító ilyenkor általában kedvezőbb besorolás alapján számolja a Casco-bónuszt. Akkor is jár kedvezmény, ha nem havi, vagy negyedéves részletekben, hanem egyben fizetjük be az éves díjat, továbbá, ha nem postai csekken, hanem elektronikus csatornán rendezzük számláinkat.

Válassz magasabb önrészt!

Ezek mellett a Casco díját befolyásolja még, hogy milyen százalékos, és milyen fix összegű önrészt választunk. Jelentősen csökkenthetjük a díjat, ha 10 százalék helyett 20 százalékos önrészt, illetve magasabb minimum összeget - 30 vagy 50 ezer forint helyett 100-200 ezret - vállalunk - írja az UNION Biztosító cikke. Ha például 20 százalékos, de legalább 100 ezer forintos önrészt vállalunk, akkor egy 400 ezer forintos kárnál 100 ezer forintot mi fizetünk, 300 ezret pedig a biztosító, míg egy 1 millió forintos kárnál 200 ezret mi állunk, és 800 ezret a biztosító.

Speciális autód van?

A Casco díját az önrész mellett a gépjármű típusa, értéke, kárgyakorisága is meghatározza, ám látszólag nagyon hasonló típusoknak is lehet egészen eltérő biztosítási díja itthon. Például egy, az Egyesült Államokból behozott elektromos Fiat 500E, vagy az ausztrál piacra kifejlesztett Ford Mustang Supercar biztosítása körülményesebb és drágább lehet, mint az európai piacra gyártott alapmodelleké.

Nem mindenhol érvényes!

Bár a magyarok többsége leginkább az unió területén használja a kocsiját, vannak olyanok is, akik Törökországba, az egykori Szovjetunió utódállamaiba vagy a Balkán unión kívüli országaiba is saját autójukkal indulnak útnak. Nekik érdemes alaposan átolvasniuk a Casco-szerződésüket - különösen a területi hatályosságra vonatkozó részeket -, az említett országokban bekövetkező károkra ugyanis a hazai biztosítások jelentős része nem fizet.

Gondolj a csomagodra és a vadakra is!

Sokan nem tudják, de lopás vagy kár esetén a Casco általában az autóban tartott értékekre is kiterjed, ami nagyon hasznos lehet, például egy nagyobb értékű műszaki cikk meghibásodása, vagy egy drágább gyerekülés sérülése esetén - figyelmeztet az UNION Biztosító. Még egy érdekesség: Magyarország egész Európa vadban talán leggazdagabb országa, ami persze nem akkora öröm, ha az autóúton találkozunk egy szarvassal. Ilyenkor jobb esetben "csak" az autónk bánja, rosszabb esetben akár az utasok is megsérülhetnek. Érdemes lehet ezért évi pár ezer forintért a vaddal történő ütközésekre kiegészítő biztosítást kérni, ha az nincs benne az alapbiztosításban.

A Casco sem véd meg, ha felmész a befagyott Balatonra!

Végül nem szabad elfelejteni, hogy bár a Casco a mi felelősségünk esetén kártalanít, egyfajta gondosság ilyenkor is elvárható tőlünk. Ha például egy 3 tonnás járművel felhajtunk a Balaton 10 centis jegére, akkor kár esetén ne forduljunk a biztosítóhoz, mert a súlyos gondatlanságunk kizárja a kártalanítást. Ugyanígy a lopás okozta kár is csak akkor érvényesíthető, ha betartottuk a biztosító által szükségesnek tartott védelmi előírásokat (például a riasztó, az immobilizer, a GPS, a kormányzár vagy a váltózár egyike szükséges óvintézkedés lehet). Akkor sem kapunk kártalanítást, ha lejárt forgalmival közlekedtünk, ha részegen vagy kábítószert fogyasztva vezettünk, vagy másfajta súlyos gondatlansággal működtettük az autónkat.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Számolja ki oldalunkon biztosítási díját, akár eltérő feltételekkel, hogy össze tudja hasonlítani, melyik konstrukcióval jár jobban: CASCO Kalkulátor >>

Megrohanták a magyarok a biztosítókat: mindenki ezt keresi
2019 augusztus 12.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Megrohanták a magyarok a biztosítókat: mindenki ezt keresi

A nagycsaládosok számára július óta elérhető állami autóvásárlási támogatás a meglehetősen alacsony penetrációjú casco piacra is jótékony hatással lehet - állapítja meg a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Július 1-je óta a legalább három gyermeket nevelő - az előírt feltételeket teljesítő - családok új vagy korábban bemutató autóként használt, legfeljebb 1 éves és maximum 2000 kilométert futott, legalább hétüléses személyautó vásárlására a vételár felét kitevő, de maximum 2,5 millió forint állami támogatást kaphatnak. Az első igénylők már át is vehették a családvédelmi akcióterv részeként autóvásárlási kedvezménnyel vásárolt gépkocsikat. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint július 1-óta már közel kilencezer család élt a lehetőséggel, a minisztérium pedig további hétezer támogatott autóvásárlással számol a következő két és fél évben.

Amennyiben mindez megvalósul, érzékelhető növekedéssel társulhat a casco biztosítások piacán is.
A nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásáról szóló kormányrendelet ugyan nem írja elő kötelező jelleggel casco biztosítás megkötését, ám ha a járművet hitelintézeti kölcsön, vagy pénzügyi lízing igénybevételével szerzik meg, úgy ezek a szerződések jellemzően tartalmaznak ilyen kikötést is. A várható nagycsaládos autóvásárlási rohamra mindenesetre a hazai biztosítók is készültek, több társaságnál elérhető olyan teljes körű "családbarát casco", amit meghatározott típusú, 7 üléses autókra lehet megkötni különböző kedvezményekkel, vagy ingyenes kiegészítőkkel.

Fontos tudnivaló, hogy a kormányrendelet szerint, ha a "megszerzéstől számított 3 éven belül casco biztosítás kötésére kerül sor, a biztosítási szerződésben a Kincstárt a szerzési támogatás és járulékai erejéig társbiztosítottként kell feltüntetni, és a biztosítónak a szerződéskötésről a Kincstárt tájékoztatnia kell, továbbá a szerződést meg kell küldenie a Kincstárnak. A személygépkocsi eltulajdonítása, illetve annak a forgalomból való végleges kivonását eredményező megrongálódása miatti kártérítés fizetése esetén annak összegéből a Kincstárt a szerzési támogatás 3 éves időtartamra számított időarányos részének megfelelő részösszeg, a jogosultat pedig a kártérítés e részösszeggel csökkentett összege illeti meg."

Magyarországon egyébként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján 2019 első negyedévében 941 530 darab casco szerződést tartottak nyilván. Ez közel 55 ezerrel, azaz 6 százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában, ám így is csak a hazai gépjárművek kevesebb, mint 18 százalékát fedi le. Tavaly év végén az átlagdíj évi 96 918 forint volt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy jellemzően új, illetve fiatalabb autókra kötnek biztosítást az autótulajdonosok, annak ellenére, hogy a casco biztosítások idősebb autókra is köthetők. Ez részben azzal is magyarázható, hogy az új gépjárműveket sok esetben hitelre vásárolják, és a finanszírozás feltétele a casco biztosítás megkötése.
A statisztikákban szereplő darabszám nem jelent ennyi teljes körű biztosítást, ugyanis sok az úgynevezett rész-casco, amely csak bizonyos típusú biztosítási eseményekre, például csak totálkár vagy lopás esetén térít. Emellett léteznek a piacon olyan casco-biztosítások is, amelyek limitált díjért limitált összegig térítik csak meg a gépjárművekben esett károkat.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) idei első félévre vonatkozó adatai szerint az EU tagországaiban 8,2 millió új gépkocsit helyeztek üzembe, 3,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben hazánkban évek óta töretlenül emelkedik az új autó eladások száma, így az idei első félévben is több mint 74 ezer új autót helyeztek forgalomba, ami 5%-nál nagyobb éves növekedést jelent.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kalkuláljon weboldalunkon és váltson évfordulójakor! Cascobiztosítás kalkulátor >>

Vigyázat, nő a vadbaleset veszélye!
2019 július 30.
Kategória:
Casco biztosítás

Vigyázat, nő a vadbaleset veszélye!

Kezdődik az őzek párzási időszaka – figyelmeztetette az autósokat Országos Magyar Vadászati Védegylet. A Magyar Autóklub szakértője szerint a vadbalesetek többsége elkerülhető. Összefoglaltuk, mire érdemes figyelni, és mi a leghatékonyabb eljárás, ha valaki elüt egy vadat.

Földvári Attila, a védegylet főmunkatársa szombaton az M1 aktuális csatornán az MTI beszámolója szerint elmondta, hogy július közepétől augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ilyenkor az állatok nappal is aktívabbak és figyelmetlenebbek. Az évente elütött mintegy 4500 őz nagy része ez alatt az egy hónap alatt lesz baleset áldozata.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az állatok elütése közúti baleset, ezért értesíteni kell a rendőrséget, amely pedig az érintett vadásztársaságot tájékoztatja, hiszen a vad az ő tulajdona, így az gondoskodik majd az elszállításáról.

Albert Péter, vezetéstechnikai szakértő arról beszélt, hogy a vadbaleseteknek csak kisebb része elkerülhetetlen, többségük megfelelő sebesség mellett elkerülhető lett volna. Már ez a kijelentés jól mutatja, hogy a vaddal ütköző autós biztosítási esélyei nem túl jók. Ha valaki a megengedett sebességnél többel hajtott, akkor a biztosító kártérítési felelőssége megszűnik (erre nagyon figyelnek a biztosítók, és a helyszíni vizsgálat eredménye igen árulkodó lehet).

Ha a vadásztársaság elhelyezte a vadveszélyre figyelmeztető táblákat, és minden lehetséges, a jogszabályokban lefektetett módon igyekezett megelőzni, hogy az állatok az útra tévedjenek, akkor a pórul járt autós legkevésbé sem reménykedhet abban, hogy ők kifizetik a kárát. Sőt, még követelhetik is a vad ellenértékét. A casco csak az autóban esett kárt téríti.

A különböző vadak (beleértve a nem nagyvadakat is) őszig tartó násza alatt célszerű tehát kínosan ügyelni a sebességkorlátozásokra, és persze fontos az is, hogy legyen casco biztosítás. Saját érdekében mindenkinek azt tanácsoljuk, ha mégis beüt a baj, maga is készítsen fotókat a baleset helyszínéről, annak környezetéről, az elütött állatról és a megsérült autóról. Ezek a képek a kárrendezés során kapnak jelentős szerepet. A kárbejelentő kitöltésekor arra kell odafigyelni, hogy az „A jármű” alá a vadásztársaság adatai, „B jármű” alá pedig a kárt szenvedett autó adatai tartoznak.

forrás: azenpenzem.hu

Vezetés közben és biztosításkötéskor is legyen körültekintő, válogasson egyszerre több biztosító ajánlata közül és kössön CASCO biztosítást oldalunkon! CASCO biztosítás kalkulátor >>

Veszélyes lehet az őzek párzása az utakon
2019 július 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Veszélyes lehet az őzek párzása az utakon

Megkezdődött az őzek párzási időszaka, ami azt is jelenti, hogy nappal sem rejtőznek el az állatok. A Magyar Autóklub és az Országos Magyar Vadászati Védegylet figyelmeztet: érdemes a szokásosnál körültekintőbben vezetni.

Várhatóan augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, ami azt jelenti, hogy addig többször fordulhatnak elő ezek az állatok napközben is a közutakon – mondta a Délmagyarországnak az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád Megyei Területi Szervezetének titkára. Komoly Tamás szerint párzási időben a vad nem annyira óvatos, és nem csak a szokott esti és kora reggeli órákban mozog.

– Ekkor a nap bármely időszakában és a legváratlanabb helyeken találkozhatunk sutát kereső őzbakkal és láthatunk kergetőző párokat, az őzek a fajfenntartás ösztönének tesznek eleget – tette hozzá Komoly Tamás.

– Mivel bárhol és bármikor le­­het arra számítani, hogy egy őz kerül az autó elé, célszerű mostanában a megszokottnál is figyelmesebben vezetni, és jobban figyelni az utak melletti környezetre – mondta Komoly Tamás, aki arról is beszélt, hogy ha valaki vadat ütött el, mindenképpen hívjon rendőrt. Ilyenkor a gépkocsiban kelet­ke­zett kár rendezésére csak a casco biztosítás nyújt fedezetet.

– Fontosnak tartjuk a járművezetők figyelmét felhívni arra, hogy nemcsak a párzási időszakban, illetve a táblákkal jelzett szakaszokon kell óvatosan közlekedniük, hanem az erdősá­vok és a termőföldek mellett is. Sokszor hirtelen, féktávolságon belül lép a vad az autó elé. Nem mindegy, hogy milyen sebességről kell vészfékeznie a sofőrnek, és mekkora lesz az ütközés ereje – közölte korábban Vad Róbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára.

forrás: delmagyar.hu

CLB TIPP: Kösse meg casco biztosítását online, néhány perc alatt oldalunkon: CASCO Kalkulátor >>

Kiderült, hogy vezetnek a magyarok
2019 május 30.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Casco biztosítás

Kiderült, hogy vezetnek a magyarok

Saját bevallásuk szerint a harmincas korosztály figyel a legjobban a sebességhatárokra és a biztonsági öv használatára – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. Minél jobb fizetése van valakinek, annál gyakrabban telefonál szabálytalanul a kocsijában. A parkolást nézve pedig a nők sokkal fegyelmezettebbek, mint a férfi sofőrök. Kedvező, hogy az autósok 96 százaléka, saját bevallása szerint sosem ül ittasan a volán mögé.

Vannak sofőrök, akiknek változtatni kellene vezetési szokásaikon. Saját bevallásuk szerint ugyanis elég sokan nem tartják be a szabályokat – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből, amely azt vizsgálta, hogy a 30–59 éves autósok mennyire veszik figyelembe például a gyorshajtásra, a vezetés közbeni telefonálásra vagy éppen a parkolásra vonatkozó szabályokat.

A megkérdezett autósok leginkább az alkoholfogyasztásra vonatkozó szabályokat tartják be, 96 százalékuk mondta azt, hogy soha nem ül ittasan a volán mögé, 91 százalékuk mindig szigorúan betartja az elsőbbségadási szabályokat és figyelembe veszi a stoptáblát is. A harmadik, legtöbbek által betartott szabály a közlekedési lámpák jelzéseihez kapcsolódik, az autósok 86 százaléka saját bevallása szerint mindig szigorúan veszi ezeket. Legkevésbé a gyorshajtásra érzékenyek a magyarok: mindössze 33 százalék tartja be minden esetben a sebességhatárt.

A 30-asok száguldoznak a legritkábban

A gyorshajtáson kapott autósokat a rendőrök legkevesebb 30 ezer forintos, maximum 300 ezer forintos bírsággal „jutalmazzák”. Arról nem beszélve, ha a sebességhatárt átlépő sofőr balesetet okoz, a biztosító mérlegelheti a kártérítési összeget. Mégis mindössze a megkérdezettek 33 százaléka mondta azt, hogy minden esetben szigorúan betartja a sebességhatárt, vagyis a többség – az érintettek 67 százaléka - ritkán vagy gyakrabban, de gyorsan hajt egy-egy szakaszon. A K&H felmérése szerint leginkább a 30-asok tartanak a büntetéstől, azaz figyelnek oda a sebességhatárra: 41 százalékuk sosem megy gyorsabban a megengedettnél. A részletes eredményekből kiderül az is, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkező sofőrök között az átlagnál jóval magasabb, 74 százalékos a gyorshajtók aránya.

Az autóban kizárólag kihangosítóval vagy „fülessel” szabad telefonálni, ám a megkérdezett autósok 35 százaléka szokott mobilozni menet közben. A magasabb jövedelműek – akárcsak a gyorshajtásnál – a telefonálás esetében is az átlagot meghaladó mértékben követnek el szabálytalanságot, a legmagasabb jövedelmi csoportba tartozók 44 százalékánál fordult már elő, hogy szabálytalanul mobilozott vezetés közben.

A megállásra, parkolásra vonatkozó előírásokat az autósok többsége – 65 százaléka – saját bevallása szerint betartja, azaz az autósok több mint harmada már parkolt vagy állt meg szabálytalanul. Ezen a téren a nők jobban odafigyelnek, 75 százalékuk mindig betartja a parkolási szabályokat, míg a férfiaknak csak az 57 százalékára igaz ez.

A biztonsági övet az autósok 84 százaléka használja minden esetben, ám a korosztályok között van különbség. A harmincasoknak közel a 90 százaléka köti be magát, ezzel szemben az 50 év felettieknek csak a 80 százaléka teszi meg ezt.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Ön hogyan szokott vezetni? Mindig vigyázzon saját és társai testi épségére, gépjárművének biztosításait pedig kalkulálja újra évfordulójakor! Gépjármű kalkulátor >>

Oldalak